Akár 20 ezer (!) lejes büntetés, ha megszegjük a kijárási korlátozást – Iohannis nyilatkozata


Többszörösére emelték a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozások megsértéséért kiszabható bírságot, amelynek minimális összege az eddigi 100 lejről (7500 forint) 2000 lejre (150 ezer forint) emelkedett – közölte szerdán a stratégiai kommunikációs törzs. A bírság felső határát 5000 lejről 20 ezer lejre növelték.

Ami a vállalatokat illeti, a rendkívüli állapot katonai rendeleteinek megsértéséért kiszabható bírságok az eddigi ezer helyett tízezer lejnél kezdődnek majd, és akár a 70 ezer lejt is elérhetik.

A sürgősségi kormányrendelettel bevezetett, csütörtöktől hatályos szigorítást azzal indokolták, hogy a rendvédelmi hatóságok tapasztalatai szerint az emberek nem tartják be a kijárási korlátozásokat Romániában. Az utóbbi 24 órában emiatt újabb csaknem hétezer szabálysértőt bírságoltak meg átlagosan 1600 lejre (120 ezer forint). A karanténrendelkezések megsértéséért több mint ötszáz, otthoni elkülönítésben vagy hatósági karanténban lévő embert büntettek meg.

A karanténrendelkezések és kijárási korlátozások betartásának szükségességére figyelmeztetett szerdai sajtónyilatkozatában Klaus Iohannis államfő is, miután Ludovic Orban miniszterelnökkel, a védelmi és belügyminiszterrel a koronavírus-válság miatt bevezetett rendészeti intézkedések érvényesítésének tapasztalatait mérték fel.

Iohannis leszögezte: a szabályokat be kell tartani, és be fogják tartatni, a törvényt nem vitatni, hanem alkalmazni kell. Hozzátette: az állampolgárok többsége megértette ezt, akik pedig nem értik, azokat megbüntetik. Az államfő szerint a rendkívüli állapot bevezetése óta a hatóságok 870 ezer ellenőrzést hajtottak végre, amelynek nyomán 78 ezer esetben szabtak ki bírságot a karanténrendelkezések vagy kijárási korlátozások megsértése miatt.

Mint ismert, múlt szerdától kezdődően csak azok hagyhatják el lakásukat, akiknek munkahelyi kötelezettségeik, gyógykezelésük, rászoruló hozzátartozójuk ellátása, vagy a legszükségesebb árucikkek beszerzése miatt ez elkerülhetetlen. Minden esetben a munkáltató által kibocsátott igazolást, vagy saját felelősségre kiállított nyilatkozatot kell felmutatni a lakás elhagyására magyarázatot kérő rendfenntartóknak.

Szerda kora délutánig az előző napi 69-ről 85-re emelkedett a stratégiai kommunikációs törzs (GCS) napi jelentésében szereplő halálos áldozatok száma. Külföldön keddig 24 koronavírusos román állampolgár vesztette életét.

Szerda kora délutánig ugyanakkor 2460-ra nőtt az igazolt fertőzések száma. A 24 óra alatt regisztrált új fertőzöttek száma 215-re mérséklődött az előző napi 300-ról. Az igazolt fertőzöttek közül 57-et intenzív osztályon ápolnak, 34 beteg állapota súlyos, eddig 252 beteget nyilvánítottak gyógyultnak.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk