Itt egy jó hír nagycsaládosoknak – jön az életre szóló juttatás?


Életre szóló havi juttatást biztosítana a legalább három gyereket szülő és felnevelő anyáknak egy szociáldemokrata párti törvénykezdeményezés, amelyet hétfőn nyújtottak be a képviselőházban. Ninel Peia javaslata alapján az ötgyerekesek a Hős Anya kitüntetést is megkapnák. Amennyiben elfogadnák a kezdeményezést, a három gyerekesek az országos nettó átlagbér 30 százalékára lennének jogosultak havi rendszerességgel, a négy gyerekesek a 40 százalékára, míg az öt vagy annál több gyerekesek az 50 százalékára. Az országos nettó átlagbér tavaly decemberben 2114 lej volt, 196 lejjel több, mint novemberben.

A javaslat indoklásában a PSD-s politikus kifejti: míg 1990-ben még csaknem 315 ezer újszülöttet vettek nyilvántartásba, 2011-ben már csak valamivel több mint 196 ezret, két évvel később pedig mindössze 176 ezret. Ha a trend folytatódik, Románia lakossága 2050-re 16 millióra csökken, hangsúlyozza Ninel Peia. A kezdeményezés alapján az adómentes juttatás kiutalásának nem lenne feltétele az alkalmazotti státus, azt alanyi jogon mindenki megkapná. Arról ugyanakkor nem nyilatkozott a PSD parlamenti képviselője, miként érné el, hogy a támogatás elsősorban azoknak a gyerekvállalási kedvét növelje, akik tisztességes munkából élnek és rendszeresen fizetik adóikat, és ne azok táborát szaporítsa, ahol amúgy is sok a gyerek, és többségük állami támogatásból, mélyszegénységben tengeti napjait. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk