Késelés: nyilatkozott a Bolyai igazgatója


Fotó: Hajdú Zoltán

A Bolyai Farkas Elméleti Líceumban elkezdte munkáját az a bizottság, amely a katolikus iskola gólyabáljának afterpartiján történt késelés körülményeit vizsgálja.

A marosvásárhelyi középiskola igazgatója szerint ezzel akkor is foglalkozniuk kell, ha a bűncselekmény nem a tanintézetben, hanem egy másik helyszínen történt.

A Népújságnak nyilatkozva Hajdú Zoltán elmondta, a késelés áldozatai nincsenek teljesen jól, de veszélyben sem vannak. Hozzátette: ügyvéd jelenlétében találkozott az elkövető édesapjával és kérte, hogy klinikai pszichológussal igazolják: az elkövető kiskorú az iskolában folytathatja a tanulmányait.

Azt is mondta:

nincs tudomása róla, hogy a szóbanforgó diákot valaki megfenyegette volna, hogy kiteszik az iskolából; ha másként nem, akkor „akár jegyek által“. Ha bebizonyosodik, hogy ez megtörtént, akkor vizsgálatot indítanak az ellen a tanár ellen, aki ezt a kijelentést tette

– mondta a Népújságnak a Bolyai Farkas Elméleti Líceum igazgatója, Hajdú Zoltán.

Mint ismert, a katolikus iskola az újraalapításig a Bolyai részeként működik.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk