Megfélemlítési akciók a többnyelvűségért harcoló tanár ellen


Az anyanyelvhasználat jogáért küzdő Kovács Lehel István, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa ellen irányuló megfélemlítési akciókról közölt cikket keddi számában a Krónika című erdélyi magyar napilap. A Brassó megyei Négyfaluban (Sacele) lakó informatikatanár, helyi önkormányzati képviselő a nyelvi jogok elismertetéséért vívott harca által vált ismertté az erdélyi magyar közéletben. A Krónika közlése szerint a román nemzeti ünnep estéjén, december elsején Kovács Lehel István két gépkocsijának szélvédőjét törték be ismeretlen tettesek. A gépkocsik a háza előtt álltak. Más kocsikban nem tettek kárt az elkövetők, a betört ablakú gépkocsikból pedig semmilyen értéket nem vittek magukkal. A mostani immár a harmadik olyan vandál cselekedet, amelynek a tanár és családja esik áldozatául. 2012 szeptemberében a helyi magyar közösség Szent Mihály napi bálja idején lakása ablakát dobták be kővel, 2013 februárjában pedig román nemzeti szalaggal átkötött, ürüléket tartalmazó zacskót akasztottak a kapujára. A Sapientia marosvásárhelyi és csíkszeredai karán is oktató egyetemi adjunktus a Krónikának elmondta, hogy nincsenek haragosai a 21 százalékban magyarok által lakott kisvárosban, ahol meglátása szerint nincsenek komolyabb etnikai feszültségek, és a helyi önkormányzati testületben is normális légkör uralkodik. Kovács Lehel István az állami magyar egyetem visszaállításáért küzdő Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnökeként vált ismertté. Nyolc évvel ezelőtt azt követően bocsátották el Hantz Péter adjunktussal együtt a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemről, hogy a Bolyai Kezdeményező Bizottság látványos akciókat szervezett a magyar nyelvű feliratozás meghonosításáért az egyetemen. Tavaly a Brassóban megjelent többnyelvű, de helytelenül megfogalmazott turisztikai információs táblákra hívta fel a figyelmet, a közelmúltban pedig a négyfalusi falurészek történelmi megnevezésének négynyelvű kiírását szorgalmazta. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk