Mégsem lesz távoktatás, inkább eltörlik a 6 ezrelékes küszöböt?


A tanügyminiszter aláírná annak a rendeletnek a módosítását, amely a 6 ezrelékes fertőzöttségi küszöbhöz köti az áttérést a távoktatásra.

Sorin Cîmpeanu erről szerdán nyilatkozott, miután korábban azt mondta: bármit megtenne, hogy nyitva maradjanak az iskolák. Ahhoz, hogy a küszöbértéket megemeljék, az egészségügyi minisztérium, az oltáskampány-bizottság, a veszélyhelyzeti bizottság és az egészségügyi intézet közös megállapodására van szükség, mondta a miniszter. Hozzátette: péntekig közzéteszik, milyen forgatókönyv alapján kell megszervezni jövő héttől az oktatást.

Mint arról beszámoltunk, a hatóságok nem tudják megindokolni, miért éppen hat ezrelékben szabták meg a küszöböt, amikor át kell térni a távoktatásra.

„Amikor az erről szóló döntés született, sokan meg voltak győződve, hogy soha meg se fogjuk közelíteni ezt az értéket“

– magyarázta a tanügyminiszter.

Azt is elmondta: szeptember 21-e és 27-e között naponta átlagban 1700 tanuló kapott koronavírus elleni vakcinát. Így 12 ezerrel nőtt a beoltott diákok száma. Az előző, 13-ától 20-áig terjedő időszakban naponta átlagban csak 1000 tanuló oltatta be magát, tehát növekvő tendenciát mutat a diákok körében is az érdeklődés az oltás iránt.

„A felvilágosító akciók nem hiábavalóak“

– tette hozzá Sorin Cîmpeanu.

  • az Agerpres jelentései alapján
Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk