Növelnék a testnevelésórák számát


A testnevelési órák számának növelését javasolja az oktatási minisztérium a honlapján közvitára bocsátott új kerettantervben – közölte pénteken a Mediafax hírügynökség. A szaktárca tervezete – a jelenlegi kettő helyett – heti négy, a gyerekeket “megmozgató” órát irányoz elő az általános iskolák alsó tagozatos osztályaiban, beleértve a nulladik osztályt. A heti két testnevelésórát további két “zene és mozgás” órával egészítenék ki. Az új tanterv szerint csak harmadik osztályban kezdenének idegen nyelvet tanulni a gyerekek, ugyanakkor továbbra is szerepel a kötelező érvényű tantervben heti egy vallásóra. A tervezethez február 19-ig lehet módosító javaslatokat beterjeszteni. Remus Pricopie oktatási miniszter korábban közölte: a tárca tervei szerint a következő tanévtől kezdődően az általános iskolák felső tagozatán és a középiskolákban is emelnék a testnevelésórák számát. Az elképzelés szerint azonban itt fokozatos lenne az átállás a heti négy órára, mivel nincs elég szaktanár és tornaterem. Idén ősszel csak az induló ötödik és kilencedik osztályok tanrendjébe beiktatnának be több tornaórát. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk