Nem építheti tovább a Bechtel az észak-erdélyi autópályát


A kormány felbontaná az észak-erdélyi autópálya építésére vonatkozó szereződést az amerikai Bechtel vállalattal – jelentette ki Dan Şova infrastrukturális beruházásokért felelős miniszter. Az Agerpres pénteken idézte a minisztert, aki egy televíziós műsorban kifejtette: be kell ismerni, hogy működésképtelen a jelenlegi szerződés, ezért a feleknek kölcsönös megállapodás révén fel kellene bontaniuk. A tárcavezető tájékoztatása szerint már felvette a kapcsolatot a vállalattal és az amerikai bukaresti nagykövetséggel, és közölte velük szándékát. Şova kifejtette, hogy a kormánynak jelenleg 50 millió euró adóssága van a Bechtellel szemben, amit az eddig elvégzett munkálatokért kell kifizetnie a kabinetnek. Ezt az összeget betervezték az idei állami költségvetésbe, de a kormány ezen felül nem költ az észak-erdélyi autópályára. A miniszter megismételte azt az álláspontot, miszerint ez a beruházás csak a köz- és magánszféra társulása révén létrejövő úgynevezett ppp-konstrukcióban folytatódhat, ezért van szükség a Bechtellel megkötött szerződés felbontására. A Brassó-Segesvár-Marosvásárhely-Kolozsvár-Nagyvárad-Bors nyomvonalon haladó, 415 kilométer hosszú autópálya megépítésére 2003-ban kötött szerződést a kormány a Bechtellel, de eddig csak 52 kilométer készült el a Kolozs megyei Gyalu és Aranyosgyéres között, valamint folyamatban van a Bihar megyei Bors és Berettyószéplak közötti szakasz építése. A kormány eddig 1,4 milliárd eurót fizetett a vállalatnak, a Bors-Berettyószéplak befejezése pedig további 250 millió euróba kerülne, de erre nincs fedezet az állami költségvetésben – mondta Şova. A kormány 2011-ben már újratárgyalta a Bechtellel 2003-ban megkötött szerződést, és újat fogadott el, amelynek értelmében az említett két szakaszon kívül további hatról lemond az amerikai vállalat. A kormány még csak ezután keres befektetőket erre a hat szakaszra, ezért az észak-erdélyi autópálya megépítésének határideje egyelőre meghatározhatatlan. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk