Székelyek menete – Visszafizette a vasúttársaság a viteldíjat


Visszafizette a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) a Regiotrans vasúttársaság az – állítása szerint – meghibásodott különvonat bérleti díját – közölte szerdán az MTI-vel Becze István, az RMDSZ csíkszéki szervezetének ügyvezető elnöke. Becze István elmondta, hogy a 7000 eurós (2,1 millió forintos) viteldíjat felesben állta az RMDSZ és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) egyik háttérszervezete. “Mi már vasárnap, a vonat állítólagos meghibásodása után közöltük a vasúttársasággal, hogy ha a rögzítettnél később indítja a vonatot, nem tartunk igényt a szolgáltatásra, és visszakérjük a pénzt” – magyarázta az RMDSZ ügyvezetője. Hozzátette, kedden megkapták a mínuszos számlát, és nem sokkal később be is futott a viteldíj általuk fizetett része a szövetség bankszámlájára. “Biztosan felmérték, hogy ha pereskedünk, az számukra rosszabbul is végződhet” – magyarázta Becze István, aki úgy tudta, az SZNT háttérszervezete számlájára is befutott a pénz. A politikus szerint nem jártak rosszul a csíkiak, mert a különvonat kibérlésének és a mozdony állítólagos meghibásodásának a híre is segített a mozgósításban. Úgy vélte, senki nem maradt le a Székelyek nagy meneteléséről azok közül, akik a különvonattal utaztak volna. A vasárnapi nagy menetelésre kibérelt vonatnak csíkszéki településekről kellett volna felvennie mintegy 1500 embert, ám a magánkézben levő Regiotrans vasúttársaság közölte, hogy meghibásodott a mozdony, és csak három óra késéssel indíthatja el a vonatot. Ennyi időre van ugyanis szüksége ahhoz, hogy másik mozdonyt juttasson el Marosfőre. A háromórás késés azt jelentette volna, hogy a csíkszéki demonstrálók nem érnek oda a nagy menetelésre. A meghibásodás bejelentése pillanatában a vonat a marosfői állomás mellékvágányán állt, és egy utas sem szállt még fel a szerelvényre. Veress Dávid, az SZNT csíkszéki elnöke korábban durva provokációnak minősítette, hogy nem indították el a felvonulók különvonatát. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk