Székelyek menete – Visszavonja feljelentését a román kormánypárti képviselő


Visszavonja a Székelyek nagy menetelésének szervezői ellen kedden benyújtott büntetőjogi feljelentést Bogdan Diaconu román parlamenti képviselő – közölte szerdán az Agerpres hírügynökséggel a szociáldemokrata politikus. A magyarellenességéről ismert képviselő kedden tudatta, hogy a “magyar szélsőségesség példátlan fokozódásának megfékezéséért” emelt panaszt a legfőbb ügyészségen a demonstráció szervezői ellen, akiket az alkotmányos rend megsértésével, hátrányos megkülönböztetésre való felbujtással és a bűncselekmények nyilvános magasztalásával gyanúsít. Szerdai közlése szerint Diaconu békülékenysége jeléül döntött úgy, hogy visszavonja feljelentését, miután “azt figyelte meg”, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) “letett arról”, hogy az autonómia-törvénytervezetet terjesszen a parlament elé. Ezt a gesztust a normalitáshoz és az alkotmányon alapuló etnikumközi párbeszédhez való visszatérés jeleként értékelte, és azt reméli, hasonlóképpen értékelik a magyar politikusok is a feljelentés visszavonását – tette hozzá a kormánypárti politikus. Az MTI érdeklődésére Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője határozottan cáfolta, hogy az RMDSZ letett volna korábban bejelentett szándékáról, ugyanakkor megerősítette, hogy a szövetség hamarosan véglegesíti és a bukaresti parlament elé terjeszti a Székelyföld területi autonómiájáról szóló törvénytervezetét. A szervezők becslése szerint 120 ezren – a hatóságok állítása szerint 15 ezren – vettek részt vasárnap a Székelyek nagy menetelésén több mint 50 kilométeres összefüggő menetoszlopot alkotva egy háromszéki országúton. A tüntetés résztvevői önrendelkezési jogukra hivatkozva Székelyföld önkormányzását követelték az államon belüli. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk