Vuvuzeláktól volt hangos Marosvásárhely főtere – FOTÓK


Vuvuzelával és hangos kiabálással tüntettek sportrajongók a marosvásárhelyi megyeháza előtt, pénteken délelőtt.

Sportlétesítmények visszaadását követelték, mert úgy hiszik, a Borbély László és Kelemen Hunor által szorgalmazott decentralizációs törvénnyel megcsonkították a várost. Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke szerint a műjégpálya azért marad a minisztériumnál, mert a minisztérium elfogadta az RMDSZ-nek azt a régebbi javaslatát, miszerint kiválósági központot hozzanak létre Marosvásárhelyen. „Ez egyrészt garancia arra, hogy a műjégpálya és a multifunkcionális sportcsarnok építése hamarosan befejeződik, másrészt pedig belátják, hogy Románia szinten is egyedülálló létesítmény az egymástól 50 méterre levő két sportcsarnok, amelyeket ha egy rugalmas alagúttal összekötnénk, bármilyen európai, illetve világrendezvénynek otthont tudna nyújtani. Éppen ezért indokolt, hogy a két létesítmény az Ifjúsági- és Sportminisztérium hatáskörébe maradjon, a többi romániai kiválósági központtal együtt, és így kiemelten tudnak majd részesülni a különböző költségvetési támogatásokból” – idézte a vásárhely.ro az RMDSZ politikai alelnökének nyilatkozatát. Képek a mai megmozdulásról:
Kép és szöveg: Lepácsek Kata

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk