Budapestről is szállít az Emirates SkyCargo


Az Emirates napi budapesti járatának beindításával együtt a légi szállításért felelős SkyCargo is elkezdte működését Budapesten, a járatok heti 168 tonna árut képesek szállítani – közölte a légitársaság hétfőn az MTI-vel. Robert Siegel, az Emirates európai és oroszországi cargo értékesítésért felelős alelnöke a közlemény szerint azt mondta, Budapest kiváló földrajzi helyzetéből adódóan kapcsolódási lehetőség számos közép-kelet-európai logisztikai csomóponthoz, és a magyar főváros regionális gyűjtőhelyként funkcionál. A dubaji székhelyű légitársaság múlt hétfőn indította el közvetlen járatát Budapest és Dubaj között, a járatot Airbus A330-200-as géppel teljesítik, amely 12 tonna árut képesek szállítani. Pradeep Kumar, a légitársaság SkyCargo bevétel optimalizálásért felelős alelnöke az MTI-nek a járatnyitással kapcsolatban azt mondta, már az első járaton 10 tonna árut szállítottak Magyarországra, és biztosak abban, hogy meg tudják tölteni a járatokat. Elmondása szerint Magyarországon sok olyan termelő egység van, amelyekre alapozni tudják működésüket. Pradeep Kumar elmondása szerint a gépek 12 tonnás befogadóképességét nagyobb igény esetén 17 tonnára tudják növelni, ennél is nagyobb igény esetén pedig nagyobb repülőgépet közlekedtetnek a járaton, Boeing 777-esük már 32 tonna árut tud szállítani. Az Emirates légitársaságot 1985-ben alapították, az elmúlt 25 évben folyamatosan nyereségesen működött. Dubaji székhelyéről 84 ország 147 célállomására repül 215 géppel. Az Emirates üzemelteti a világon a legnagyobb Boeing 777-es és Airbus A380-as flottáját, ezek a világ legnagyobb utasszállítói. A légitársaságnak 292 gépre van rendelése, amelyek összértéke 138 milliárd dollár. 2013-ban 22,5 milliárd dollár árbevétel mellett 887 millió dollár nyereséget ért el a társaság, 44,5 millió utast szállított 80 százalékos átlagos töltöttséggel. Mintegy 52 ezer alkalmazottat foglalkoztatnak, köztük 171 magyar munkavállalójuk van, ebből 124 légiutas-kísérő és 9 pilóta. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk