Hivatalosan jól állunk


Tavaly 2,8 százalékkal nőtt a román gazdaság a legújabb várakozások szerint – jelentette ki kedden Andrea Schaechter, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) bukaresti küldöttségvezetője. A küldöttségvezető a fővárosban tartott sajtótájékoztatót abból az alkalomból, hogy véget ért az IMF-küldöttség bukaresti második felülvizsgálati látogatása a tavaly szeptemberben kötött hitelmegállapodás keretében. A román kormány és az IMF eredetileg 1,6 százalékos gazdasági növekedésre számított, később 2,2 százalékra növelték a prognózist. A román statisztikai hivatal várhatóan tíz nap múlva közli a GDP tavalyi utolsó negyedévi alakulását. Az IMF és a román hatóságok az idén 2,2 százalékos GDP-növekedésre számítanak, 2,2 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány mellett. Schaechter szerint 2013-ban Romániának sikerült csökkentenie a makrogazdasági egyensúlytalanságokat, és a várható GDP-növekedés a legnagyobb a gazdasági válság kezdete óta. A küldöttségvezető elmondta, hogy Románia teljesítette hitelszerződés fejében vállalt kötelezettségeinek nagy többségét. Nem sikerült ugyanakkor a vállalt mértékben csökkenteni december végére az állami vállalatok tartozásait. A küldöttségvezető szerint főleg a román államvasutak (CFR) különböző részlegeinél vannak jelentős gondok. A román CFR jelentős adósságot halmozott fel a társadalombiztosítási költségvetéssel és egyéb állami szolgáltatókkal szemben. Schaechter szerint a tartozások legnagyobb arányát, mintegy felét a közszféra közlekedési ágazatában jegyezték. Schaechter szerint a rossz hitelek aránya is nőtt a legutóbbi novemberi látogatásuk óta, de nem olyan nagy mértékben, hogy veszélyeztessék a bankrendszer stabilitását. Bejelentette, hogy az eredetileg év végére tervezett időpont helyett már júliustól liberalizálja a bukaresti kormány a gázárakat az ipari fogyasztók számára. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk