Idén kiemelten foglalkoztak Paks II. témakörével


A paksi kettes blokkon 2003-ban történt üzemanyag sérülés következményeinek elhárítása, a tervezett atomerőmű beruházás és az új generációs reaktorok és fúziós technológia is téma volt az idei nukleáris technikai szimpóziumon, amelyet december 4-én és 5-én tartottak Pakson. A nukleáris technikai szimpóziumot tizenharmadszor rendezte meg a Magyar Nukleáris Társaság (MNT), ez a hazai nukleáris szakma legfontosabb fóruma, közölte Hózer Zoltán elnök a szervezők pénteki sajtótájékoztatóján. Több mint százan jelentkeztek idén, harmaduk előadással, a kutatóintézetek, egyetemek, tervezők, hatóságok és az atomerőmű szakemberei közül. Cserháti András főszervező, az MNT elnökségének tagja azt mondta, hogy idén kiemelten foglalkoztak Paks II. témakörével. Az engedélyezés kérdéseiről, a paksi kapacitás fenntartási projekt aktuális kérdéseiről is elhangzott egy-egy előadás, valamint az orosz atomenergetikai gépgyártás fejlődése és jövője is terítékre került. A hagyományos kerekasztal beszélgetés szereplői ezúttal a Paksi Atomerőmű kettes blokkján, 2003-ban történt üzemanyag sérülés következményeinek felszámolását tekintették át. Cserháti András moderátor azt mondta, hogy ez – mint azt a beszélgetés is tükrözte – egy nagyon összetett feladat volt, amit sikerrel oldottak meg. A téma aktualitását az adja, hogy a 11 évig tartó munka idén nyáron fejeződött be a „tömören lezárt, száraz tokokba csomagolt üzemanyag vasúti elszállításával”. Rendkívüli kihívásnak sikerült maradéktalanul megfelelni, a szokatlan feladatok tömegét biztonságosan megoldani Cserháti András összegzése szerint. Hózer Zoltán elnök arról is beszámolt, hogy a tanácskozással idén is összekötötték a társaság ünnepi közgyűlését, ahol átadták az MNT által alapított díjakat. A Fermi fiatal kutató díjat Szieberth Máté, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem adjunktusa kapta, az Öveges-díjat Csatári László debreceni középiskolai tanár érdemelte ki „rendkívül hatékonyan és olcsón készített nukleáris mérőeszközeiért, elektronikáiért”. Elter Csaba, a Paksi Atomerőmű főosztályvezetője Szilárd Leó-díjban részesült, a Simonyi Károly emlékplakettet pedig Pusztai István, a göteborgi Chalmers Egyetem kutatója kapta. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk