Pénzügyminiszter: Az államháztartási hiány elérheti idén a GDP 6,7 százalékát


A román államháztartási hiány az idén várhatóan eléri a bruttó hazai termék (GDP) 6,7 százalékát, meghaladva a korábban tervezett 3,6 százalékot – jelentette ki Florin Cîțu pénzügyminiszter.

A tárcavezető a költségvetés-kiigazítás sarokszámait ismertette azután, hogy a kormányfővel és az államelnökkel tanácskozott a kabinet gazdasági intézkedéseiről a koronavírus-járvány tükrében. A miniszter bejelentését követően ülésezik a román kormány, amely várhatóan el is fogadja a költségvetés-kiigazítást.

A pénzügyminiszter közölte, hogy a kormány alárendeltségébe tartozó gazdasági előrejelzési bizottság az

idén a GDP 1,9 százalékos visszaesésére számít,

és erre a számra építették a költségvetés-kiigazítást is.

Az államháztartási hiány abszolút értékben kifejezve 31,9 milliárd lejjel (6,5 milliárd euró) lesz nagyobb, vagyis 40,5 milliárd lejről 72,5 milliárd lejre (14,8 milliárd euró) emelkedik. A kormány számításai szerint a bevételek 19,4 milliárd lejjel maradnak el a tervezettől. Valamennyi fontosabb adónem esetében bevételkiesésre számítanak, így a társasági adónál, a személyi jövedelemadónál, az áfa-bevételeknél, a jövedéki adónál és a társadalombiztosítási járulékoknál is kevesebb bevétellel számolnak. A kiadási oldalon a költségek 12,5 milliárd lejjel nőnek meg.

A kiigazítás során az egészségügyi minisztérium büdzséje nő 3,8 milliárd lejjel (786 millió euró) és a munkaügyi tárcáé 8,1 milliárd lejjel (1,67 milliárd euró), hogy áthidalják az egészségügyi válságot, illetve szinten tartsák a gazdasági termelést.

A miniszter leszögezte, hogy az idén nem terveznek adóemeléseket, hiszen a legutóbbi nagy nemzetközi gazdasági válság egyik fő tanulsága az volt, hogy

krízis idején nem szabad újabb adóterheket bevezetni.

Hangsúlyozta, hogy a közberuházásoktól sem vonnak el forrásokat, és a kabinet jelenleg egy második gazdaságélénkítő terven dolgozik, amelynek célja a gazdaság újraindítása.

Cîțu továbbra is úgy véli, hogy a román gazdaság V alakban fog hanyatlani, ami azt jelenti, hogy az idei visszaesés után várhatóan már a jövő évben újból növekedésnek indul, tehát a válság nem húzódik el hosszabb időszakra.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk