Több mint 400 gazda igényelte a burgonyatermesztőknek járó támogatást Hargita megyében


Image by stockking on Magnific.

Több mint 400 Hargita megyei gazdálkodó nyújtott be kérelmet az idei burgonyatermesztési de minimis támogatásra. Az igénylések összesen mintegy 1300 hektárnyi burgonyaföldre vonatkoznak – közölte az AGERPRES-szel Romfeld Zsolt, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője.

A támogatás hektáronként 300 euró, az igénylés feltétele pedig legalább 30 ár burgonyával beültetett terület. A kérelmezési időszak már lezárult, jelenleg pedig a helyszíni ellenőrzésekhez szükséges dokumentációt készítik elő a hatóságok.

Az ellenőrzések során azt vizsgálják, hogy a bejelentett parcellán valóban megtalálható-e a burgonyakultúra, illetve mekkora a ténylegesen termesztett terület. A vizsgálatot még a betakarítás előtt kell elvégezni, és a területeket georeferált fényképekkel is dokumentálják. Amennyiben erre nincs lehetőség, az adott parcella után nem folyósítják a támogatást.

A támogatás odaítélésénél további korlátozás, hogy egy termelő három pénzügyi év alatt legfeljebb 50 ezer eurónyi ilyen támogatásban részesülhet. Romfeld Zsolt szerint a segítség jól jön a burgonyatermesztőknek, ugyanakkor a jelenlegi költségek mellett nem fedezi jelentős mértékben a termesztés beindításával és fenntartásával járó kiadásokat, inkább ösztönzőként értékelhető.

A kormányhatározat alapján az idei támogatások kifizetése várhatóan novemberben kezdődik. Hargita megyében idén mintegy 4900 hektáron termesztenek burgonyát, ebből csaknem 3000 hektáron kifejezetten piaci értékesítésre szánt termés készül.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk