Amerikai elnökválasztás – Trump magyarázkodik, Clinton fenyegetésről beszél


Magyarázkodni és cáfolni kényszerül Donald Trump republikánus elnökjelölt minapi nyilatkozata miatt, amelyben – egyes értelmezések szerint – burkoltan demokrata párti ellenlábasa, Hillary Clinton elleni fellépésre buzdította a fegyverviselést támogatókat. Clinton fenyegetésnek minősítette Trump nyilatkozatát.

Donald Trump szerdán Virginiában kampányolt, és arról beszélt egy ottani kampányrendezvényen, hogy előző napi, vitatott mondataival nem a demokrata elnökjelölt elleni erőszakra, hanem arra buzdította a fegyverviselést támogatók népes szavazótáborát, hogy voksaikkal akadályozzák meg Hillary Clinton elnökségét.

A republikánus elnökjelölt cáfolta, hogy kijelentése miatt hivatalosan egyeztetett volna a titkosszolgálattal, ám szerdán este a CNN hírtelevízió – magukat megnevezni nem akaró titkosszolgálati forrásokra hivatkozva – azt jelentette, hogy a titkosszolgálat munkatársai mégis beszéltek vele. Az azonban változatlanul nem derült ki, hogy magával Trumppal beszéltek-e, vagy a kampánycsapat tagjával, mint ahogyan az is homályban maradt, hogy mi is volt az állítólagos beszélgetés tartalma. A republikánus elnökjelölttel általában rokonszenvező Fox-televízió elemzője, Karl Rove – George W. Bush elnök volt tanácsadója – szerdán este megjegyezte: eléggé szokatlan, hogy a titkosszolgálat a nyilvánosság előtt szerepel, bár hozzátette, hogy Trumpnak is vigyáznia kellene a szájára.

A kibontakozó vitában az NRA (az Országos Fegyverszövetség) szerdán hárommillió dollárt ajánlott fel Donald Trump kampányára. A Demokrata Párt kampánycsapatának közleménye és a Hillary Clinton kampányát irányító John Podesta nyilatkozata után szerdán délután maga Hillary Clinton is megszólalt az ügyben. Az iowai Des Moines-ban kampányolva leszögezte: fenyegetésnek minősíti a fegyverviselést támogatóknak szóló buzdítását. “A szavak számítanak, barátaim, ha az ember elnökségre pályázik, vagy az Egyesült Államok elnöke, akkor a szavaknak félelmetes következményeik vannak” – szögezte le a demokraták elnökjelöltje.

Hillary Clinton támogatói közül néhányan – például Michigan állam volt kormányzója, Jennifer Granholm – közben a nyíltan Clintont pártoló CNN hírtelevízióban már úgy vitatkoztak Trump kijelentéséről, mintha a republikánus elnökjelölt nyíltan Hillary Clinton meggyilkolására buzdított volna. Megszólalt Martin Luther King meggyilkolt polgárjogi harcos leánya is, aki Twitter-bejegyzésében közölte: “Olyan vezető lányaként, akit meggyilkoltak, Trump megjegyzéseit ízléstelennek, zavarónak és veszélyesnek találom” – írta Bernice King.

Szerdán délután egy ismeretlen férfi tartotta izgalomban a New York-i Manhattan negyedet, ahol az Ötödik sugárúton lévő Trump torony üvegpalotájára mászott fel, hogy “meglátogassa” Donald Trumpot. Az amerikai televíziók egyenes adásban közvetítették, ahogyan a férfi több mint két órán keresztül kötelekkel araszolt felfelé, míg a 21-ik emeletnél a tűzoltóknak és a rendőröknek sikerült behúzniuk őt az épületbe. A férfi személyazonosságáról semmit nem hoztak nyilvánosságra, a rendőrség csak annyit közölt, hogy az illető kutató, aki személyesen akart találkozni Donald Trumppal. A republikánus elnökjelöltnek ebben az üvegpalotában van a kampányközpontja, az irodája, és az utolsó öt emeleten a lakása is.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk