Taggelt bejegyzések: amerikai elnökválasztás

Itt a bizonyíték! Az oroszok megváltoztathatták az amerikai elnökválasztás eredményét

Nyilvánosságra került az amerikai elnökválasztásokba történt orosz beavatkozás valós mélységeit feltáró titkosszolgálati jelentés. Ez a május 5-én elkészült dokumentum az eddigi legrészletesebb elemzése annak, hogy mekkora volt az orosz beavatkozás valós mértéke a választás előtti hónapban. A jelentés legfontosabb megállapítása, hogy az orosz katonai hírszerzés sikeresen meghekkelt legalább egy olyan céget, amely szavazógépek hardvereit és

Miről tárgyalt Obama és Trump?

Barack Obama és Donald Trump másfél órán át tárgyalt a Fehér Házban. A még hivatalban lévő és az új amerikai elnök „széleskörű megbeszéléseket folytatott, amelyben bel- és külpolitikai kérdéseket egyaránt érintettek”. Ez volt a hatalomátadás első hivatalos lépése. Obama kiválónak nevezte a megbeszélést, Trump pedig közölte: számít a leköszönő elnök tanácsaira. A találkozó után a

Trump győzelmére itt egy érdekes Băsescu-nyilatkozat

Traian Băsescu volt román államfő az EU-ból való kilépés mellett döntő brit népszavazáshoz hasonlította szerda reggel Donald Trump valószínűsíthető győzelmét. “A Brexit után USAexit! Túl sok ez a megcsontosodott Európai Uniónak, amelynek meg kell értenie egy alapvető dolgot: vagy gyorsan megváltozik a politikusok azonnali cselekedetei révén, vagy a népeink fogják megváltoztatni, úgy. ahogy a britek


Német védelmi miniszter: Trump győzelme “súlyos megrázkódtatás”

Donald Trump kirajzolódó győzelme az amerikai elnökválasztáson “súlyos megrázkódtatás”, de a republikánus jelölt is tudja, hogy sikere nem neki szól, hanem a washingtoni politikai vezető réteg ellen – mondta Ursula von der Leyen német védelmi miniszter szerda reggel Berlinben. Az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa az ARD országos köztelevíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a

Donald Trump bejelentette győzelmét

Donald Trump amerikai republikánus párti elnökjelölt bejelentette, hogy győzelmet aratott az elnökválasztáson, amihez demokrata párti vetélytársa, Hillary Clinton telefonon már gratulált neki. Megválasztását követő első, helyi idő szerint szerda hajnali beszédébenTrump saját szavai szerint gratulált Clintonnak, aki – mint fogalmazott – a kampányban kemény harcot folytatott. Trump hangsúlyozta: köszönettel tartozunk Hillary Clintonnak mindazokért a szolgálatokért,

Amerikai elnökválasztás: az Egyesült Államokban teljes a döbbenet

Teljes döbbenetté fordult át a hangulat az Egyesült Államokban, ahol az előzetes várakozásokkal ellentétben a republikánus jelölt Donald Trump áll nyerésre – nyilatkozta a Századvég kutatási igazgatója Floridából szerda reggel a Kossuth Rádiónak. Orbán Balázs a 180 perc című műsorban úgy vélekedett, hogy ez az eredmény a politikai szakirodalmat is újraírja. A CNN összesítése szerint


Clinton vagy Trump? Íme, az állás!

Egyre valószínűbb, hogy Donald Trump lesz az Egyesült Államok 45. elnöke. A republikánus jelölt Pennsylvaniában is nyert, így újabb húsz elektori szavazathoz jutott. Ezt megelőzően a CNN összesített becslése szerint Trumpnak 238, Clintonnak 209 szavazata volt az 538 tagú elektori kollégiumban, amelyben 270 voksra van szükség ahhoz, hogy az egyik jelölt az Egyesült Államok elnöke

Az „undok nő” és „Putyin bábja” – az utolsó tévévita

Megütközést keltett az elemzőkben és a politikusokban, hogy Trump visszautasította annak kimondását: elfogadja a november 8-i elnökválasztás eredményét. A nevadai Las Vegasban megtartott harmadik vitának ez volt az egyik legfontosabb és legnagyobb vitát kiváltó eleme. A vita a korábbiaknál is hevesebb és személyeskedőbb volt, egy adott pillanatban Hillary Clinton demokrata párti jelölt csak úgy beszélt

Amerikai elnökválasztás – Trump magyarázkodik, Clinton fenyegetésről beszél

Magyarázkodni és cáfolni kényszerül Donald Trump republikánus elnökjelölt minapi nyilatkozata miatt, amelyben – egyes értelmezések szerint – burkoltan demokrata párti ellenlábasa, Hillary Clinton elleni fellépésre buzdította a fegyverviselést támogatókat. Clinton fenyegetésnek minősítette Trump nyilatkozatát. Donald Trump szerdán Virginiában kampányolt, és arról beszélt egy ottani kampányrendezvényen, hogy előző napi, vitatott mondataival nem a demokrata elnökjelölt elleni


Amerikai elnökválasztás – Donald Trump mellett az amisok

Az amis közösségek, lévén elkötelezett konzervatívok, Donald Trump republikánus elnökjelöltre fognak szavazni, bár bevallottan nem nagyon ismerik az eddigi tevékenységét, sem kampányának vitatott mozzanatait. A CBC kanadai televízió a napokban nagy helyszíni riportot sugárzott a Pennsylvaniában élő amisokról, és a riporter – miután többeket sikerült megszólaltatnia az egyébként nagyon zárkózott vallási közösség tagjai közül –