Német védelmi miniszter: Trump győzelme “súlyos megrázkódtatás”


Donald Trump kirajzolódó győzelme az amerikai elnökválasztáson “súlyos megrázkódtatás”, de a republikánus jelölt is tudja, hogy sikere nem neki szól, hanem a washingtoni politikai vezető réteg ellen – mondta Ursula von der Leyen német védelmi miniszter szerda reggel Berlinben.

Az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa az ARD országos köztelevíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a választási kampány durva, megosztó jellege ellenére tudomásul kell venni, hogy az Egyesült Államokban “szabad és demokratikus” elnökválasztást tartottak.

A kirajzolódó eredmény azt mutatja, hogy a választás a leszakadástól félő és változást követelő emberek felkelése volt – mondta Ursula von der Leyen.

Teljesen világos, hogy Donald Trump amerikai elnökként felteszi majd a kérdést az európai NATO-partnereknek, hogy mit tesznek a szövetségért, azonban az európaiaknak is joggal kérdezhetik, hogy mit várhatnak a Trump-adminisztrációtól – emelte ki a miniszter.

Rámutatott: a kampány fontos jellegzetessége volt, hogy Donald Trump a saját pártjától elkülönülve folytatta a választási küzdelmet, így az eddig megszokott felállással ellentétben a republikánus jelölt körül nem volt egy, a pártból származó tanácsadói csoport, amelynek tagjaival lehetett volna konzultálni a programról. Ezért “nagyon sok a kérdőjel”, nem lehet tudni, hogy Donald Trump mit valósíthat meg ígéretei közül, sőt, azt sem tudni, hogy “egyáltalán mi is a programja” – húzta alá Ursula von der Leyen.

Hasonlóan nyilatkozott a szövetségi parlament (Bundestag-) külügyi bizottságának CDU-s elnöke, Norbert Röttgen is, aki a ZDF országos köztelevíziónak azt mondta, hogy a részeredményekből kibontakozó kép “nemcsak csalódás, hanem megrázkódtatás is”.

Donald Trump a “harag hangja”, és arra lehet számítani, hogy elnökként is úgy tevékenykedik majd, mint a kampányban, ami “semmi jót nem ígér” – mondta a Bundestag külügyi bizottságának elnöke.

A CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokraták (SPD) részéről Niels Annen, a párt frakciójának egyik vezető külpolitikai szakpolitikusa a ZDF-nek ugyancsak azt mondta, hogy a kirajzolódó eredmény sokkhatásként érte. Mint mondta, a demokraták jelöltjének, Hillary Clintonnak “nem csak barátai vannak az SPD-ben, de legalább tudhattuk, hogy mire lehet számítani tőle”, Donald Trump esetében viszont “egyáltalán nem tudjuk”.

A Bundestag ellenzéki pártjai, a Zöldek és az SPD-től álló Baloldal részéről élesen bírálták Donald Trumpot. A repbublikánus jelölt győzelmével az Egyesült Államok “hátat fordít a szabad világnak”, ezért az Európai Unió tagországainak az eddiginél szorosabb együttműködést kell kezdeniük, és nem szabad “visszafordulniuk a nemzetállam felé” – emelte ki a ZDF választási műsorának Cem Özdemir, a Zöldek társelnöke.

Bernd Riexinger, a Blaoldal társelnöke hozzátette: félő, hogy az amerikai társadalom tekintélyelvű társadalommá válik, mert Donald Trump nem tudja beváltani az elégedetlen, leszakadástól félő embereknek tett ígéreteit, ezért még erőteljesebbé válik a bűnbakkeresés. Mint mondta, a “jobboldal drámája”, hogy csak mozósítani tudja az elégedetleneket, és nem tudja megoldani a gondjaikat.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk