Börtönbe került három olasz képviselő


Az új olasz törvényhozás megalakulásával elveszítették mentelmi jogukat a korábbi képviselők, akik közül hármat nyomban letartóztattak – jelentette vasárnap az osztrák hírügynökség. Nicola Cosentino – a korábbi miniszterelnök, Silvio Berlusconi bizalmasa – péntek óta a nápolyi Secondigliano büntetés-végrehajtási intézet “lakója”. Az egykori parlamenti képviselő az új törvényhozás megalakulásának a napján jelentkezett a hatóságoknál. Az ügyészség azzal gyanúsítja, hogy együttműködött a Camorrával, a szervezett bűnözés leghírhedtebb nápolyi csoportjával. Ezen kívül korrupcióval és pénzmosással is gyanúsítják. Cosentino éveken át a Berlusconi vezette Szabadság Népe (PdL) párt campaniai területi szervezetének az élén állt. A szintén a PdL színeiben politizáló Sergio De Gregorio szenátort az új parlament megalakulása utáni napon helyezték házi őrizetbe. Őt abban az ügyben akarják bíróság elé idézni, amelynek főszereplője maga Berlusconi. Az ügyészség szerint a médiacézár még 2006-ban jelentős összeget fizetett De Gregoriónak – aki akkor még a baloldali pártszövetség színeiben politizált – azért, hogy lépjen át az ő táborába. Ez néhány hónappal később meg is történt, miáltal összeomlott a Monti-kormány, a rendkívüli választásokat pedig Berlusconi tömbje nyerte meg. Az eddigi vizsgálat során De Gregorio beismerte, hogy annak idején kétmillió eurót (600 millió Forint) kapott Berlusconitól készpénzben. Utóbbi viszont azt állítja, hogy az ügyészség megfélemlítette a szenátort, arra kényszerítve azt, hogy ellene valljon. Napok óta házi őrizetben van a baloldali Demokratikus Párt (PD) korábbi szenátora, Alberto Tedesco is, akit korrupcióval gyanúsítanak. Apulia régió volt szenátoraként állítólag köze volt a térség egészségügyi ellátó rendszerében fizetett kenőpénzekhez. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk