A magyar kormány kész az uniós vitára


A kormányszóvivő közlése szerint a magyar kabinet – ahogyan korábban más jogszabályok esetében – most az alkotmánymódosítás ügyében is kész a vitára az Európai Unióval. Giró-Szász András hétfőn az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában sem megerősíteni sem cáfolni nem kívánta azt a sajtóinformációt, miszerint Orbán Viktor miniszterelnök a múlt heti EU-csúcs résztvevői számára egyértelművé tette, hogy egyedül az Európai Bizottságtól fogad el értékelést, észrevételt az ügyben, más tagállamtól nem. Ugyanakkor a kormányszóvivő kijelentette: “világos, hogy a magyar kormány minden konkrét érdemi megvitatásban benne van bármilyen általa meghozott jogszabállyal, törvénnyel vagy éppen az alkotmánnyal kapcsolatban”. A médiatörvényre és a bírák nyugdíjazásának ügyére utalva hozzátette: ez így volt a múltban is, a magyar kormány ezekben az ügyekben teljesen nyitott volt arra, hogy változtasson azon passzusok tekintetében, amelyek ténylegesen problémát okoztak. Viszont arra is felhívta a figyelmet: jelen pillanatban nem a magyar kormány döntése miatt került napirendre az alaptörvény újbóli módosítása, hanem az Alkotmánybíróság korábbi döntése írt elő lépéseket a törvényhozás számára. Hangsúlyozta azt is, az alkotmánymódosítás kérdését az EU-csúcson felvető Martin Schulcz, az Európai Parlament elnöke világossá tette, hogy nem szabad elhamarkodott véleményeket megfogalmazni. Az alkotmánymódosítás tartalmi kérdéseiről szólva Giró-Szász András kifejtette: az egyházak parlamenti elismerését kritizáló felvetést megértené, ha Belgiumban vagy Litvániában nem éppen így, a parlament döntene ezekben a kérdésekben. Hozzátette: az sem érthető, hogy a kampányhirdetések ügye miért ne illene bele az uniós jogrendszerbe, amikor Franciaországban “szóról-szóra így van”. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk