Együtt ölette meg magát az ikerpár


Eutanáziát kért egy süketen született ikerpár Belgiumban, mivel megtudták, hogy meg is fognak vakulni, és nem akartak úgy élni, hogy nem látják egymást.

Marc-Verbessem-Eddy
Eutanáziát kért egy egypetéjű ikerpár mindkét tagja, miután megtudták, hogy mindketten meg fognak vakulni – olvasható az Independentben. A 45 éves, süketen született ikerpár arra hivatkozva kért eutanáziát, hogy soha többet nem fogják látni egymást. Marc és Eddy Verbessem decemberben adták be a halálos injekciót Brüsszelben. A műveletet vezető doktor azt mondta, az ikrek nagyon boldogok voltak, mert számukra szenvedéseik végét jelentette a halál. A testvérek egész életüket egymás közelében töltötték, mindketten cipészként dolgoztak. 2011-ben összesen 1133 eutanáziaeset volt Belgiumban, ez az összes haláleset egy százaléka volt az országban. Belgium Hollandia után a második ország volt, amelyik legalizálta az eutanáziát. Azóta Luxemburg és Svájc csatlakozott hozzájuk, valamint az egyesült államokbeli Oregon, Washington és Montana államok. origo

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk