Eltemették a Charlie Hebdo vezető karikaturistáját


Több százan búcsúztatták el pénteken Charbot, a Charlie Hebdo szatirikus hetilap igazgatóját és vezető karikaturistáját, akit január 7-én az újság 11 munkatársával együtt két dzsihadista a szerkesztőség épületében megölt. A búcsúztatás helyszínére az Internacionálé dallamára kísért koporsót hatalmas tapssal fogadta a tömeg. A Charb művésznéven ismert Stéphane Charbonnier búcsúztatásán, amelyet szülővárosában, a Párizs közeli Pontoise-ban tartottak, a hozzátartozókon és a lapnak a terrortámadást túlélt munkatársain kívül, megjelent a kormány több tagja, köztük Christiane Taubira igazságügy-, Najat Vallaud-Belkacem oktatási és Fleur Pellerin kulturális miniszter, valamint Jean-Luc Mélenchon, a kommunista Baloldali Front társelnöke. “Charlie élni fog. A keményfejűek csapatának, amely ma hősét siratja, a büszkeségtől dobog a szíve. Ő volt a történelem egyik első olyan karikaturistája, aki az elveiért halt meg” – mondta a kommunista politikus.

Pontoise, 2015. január 16. Philippe Houillon, a Párizstól északra fekvő Pontoise polgármestere beszédet mond a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap főszerkesztőjének, a terrortámadás áldozatává vált Stéphane Charbonnier-nek a gyászszertartásán Pontoise-ban 2015. január 16-án. A Charlie Hebdo párizsi székháza elleni támadással kezdődött, három napig tartó franciaországi merényletekben 17-en meghaltak és húszan megsebesültek. 2015. január 7-én két iszlamista fegyveres megtámadta a Charlie Hebdo szerkesztőségét, és tizenkettedmagával megölte Charbonniert. (MTI/EPA/Pool/Martin Bureau)
Az épületből kiszorult több száz névtelen gyászoló óriásképernyőkön követte a szertartást, amelyen kollégái, politikusok és művészek búcsúztak a 47 éves karikaturista-lapigazgatótól. A búcsúztatás után Charbot szűk családi körben temették el a pontoise-i temetőben. A karikaturista 2009 óta irányította a 45 éve alapított lapot. Elkötelezett szélsőbaloldali gondolkodóként azt állította: nem fél senkitől. Neve 2013 tavasza óta szerepelt az angol nyelvű dzsihadista magazinnak, az Inspire-nak “az iszlám ellen elkövetett bűnök miatt élve vagy halva keresettek” listáján. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk