Észak-Korea háborúval fenyeget


A “masszív, példátlan” amerikai-dél-koreai hadgyakorlat a fő oka a Phenjanhoz fűződő nemzetközi feszültségek elmérgesedésének, ami talán valódi háborúba is torkollhat – jelentette ki Dzsu Jong Csoi észak-koreai diplomata kedden az ENSZ által támogatott leszerelési konferencián Genfben.

Észak-Korea szerint a múlt hét óta zajló amerikai-dél-koreai gyakorlat célja “egy megelőző nukleáris csapás” Phenjan ellen.

A rendezvényen ugyanakkor Észak-Koreát bíráló hangok kórusa fogadta legfrissebb rakétakísérletei miatt.

Robert Wood, az Egyesült Államok genfi ENSZ-nagykövete Észak-Koreát egy magára maradt, páriaállamnak nevezte, amely az ENSZ Biztonsági Tanácsának számos határozata mellett a nemzetközi jog rendelkezéseit is megsértette ballisztikus rakéták tesztelésével, illetve nukleáris kísérleteivel.

Észak-Korea hétfőn kilőtt négy ballisztikus rakétát, amelyek mintegy ezer kilométert repültek, és közülük három a Japán-tengerbe, Japán kizárólagos gazdasági övezetében csapódott be – közölték japán és dél-koreai tisztségviselők. Hírügynökségek szerint Phenjan az amerikai-dél-koreai hadgyakorlatra válaszolt.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk