Közös emlékhelyre helyezik át a Huda Jama-i tömegsírból exhumált áldozatokat Szlovéniában


Megkezdték hétfőn a titóista partizánok által több mint hetven éve lemészárolt, a Huda Jama-i tömegsírból exhumált civilek maradványainak átszállítását a maribori emléktemetőbe – közölte a szlovén sajtó.

A szlovén kormány nemrég 800 ezer eurót különített el arra, hogy a közel háromezer áldozatot – akiket a partizánok a második világháború befejezése után néhány hét leforgása alatt végeztek ki – exhumálják és áthelyezzék egy közös emlékhelyre.

A katolikus egyház korábban ellenezte a maradványok elszállítását. A katolikus püspöki konferencia úgy vélte, hogy először azonosítani kell a meggyilkolt civileket, majd fel kell ajánlani hozzátartozóiknak, hogy a családi sírhelyen temethessék el őket.

A mostanáig exhumált 700 áldozat maradványainak átszállítása a hónap végéig tart, miután megemlékezést tartanak majd a maribori emléktemetőben, amelyen Borut Pahor államfő is részt vesz.

A köztársasági elnök szerint a valamikor egymással szemben álló felek kibékítése, valamint a múlttal való megbékélés régóta tartó folyamat, a Huda Jama-i áldozatok tisztességes eltemetése pedig történelmi fordulópont lehet.

A Celje melletti Huda Jama település elhagyott bányájában 2009-ben bukkantak rá 432 mumifikálódott holtestre. Történészek szerint a szomszédos barlangokban további 2200-2500 áldozat lehet még. Az áldozatokat – akik között nők és gyerekek is voltak -, teherautókkal hozták a bányába, ahol kivégezték őket.

A vesztőhely felfedezése megrázta a szlovén társadalmat, annak ellenére, hogy az országban sokan feltételezték létezését. A Huda Jama-i mészárlás miatt soha senki ellen nem indítottak eljárást Szlovéniában, még az ország 1991-es függetlenné válása után sem.

A partizánok 1945 májusában az ausztriai Bleiburg közelében, a szlovéniai Kocevski Rog mellett és a maribori úton alig néhány nap alatt tízezreket végeztek ki, közvetlenül a második világháború befejezése utáni legnagyobb tömegmészárlást hajtva végre ezzel Európában.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk