Már öten meghaltak és több százan megfertőződtek az új járványban


Kétszázharminc fölé emelkedett Portugáliában a legionárius betegséggel fertőzöttek száma, eddig öten haltak meg, 38 embert intenzív osztályon ápolnak. A hatóságok hétfő esti tájékoztatása szerint a szakemberek még mindig keresik a járvány forrását. Az első megbetegedéseket péntek este jelezték a fővárostól, Lisszabontól mintegy 30 kilométerre lévő Vila Franca de Xirából. A 233 eset közül 228-at regisztráltak Lisszabonból vagy környékéről, ami azt jelenti, hogy öt megbetegedést az ország más részeiből jelentettek. Az országos tisztifőorvos már az első – szombati – haláleset után aggasztónak nevezte a helyzetet. Három beteg vasárnap halt bele a kórba, az ötödik pedig hétfőn. Anibal Cavaco Silva államfő nyugalomra intette a lakosságot és hangsúlyozta, hogy bízniuk kell az egészségügyi hatóságokban. Elismerte ugyanakkor, hogy egy ilyen járvány “nem normális”.

A kormányzat óvintézkedéseket hozott, többek közt elrendelte a víz nagyobb mértékű klórozását a hálózatban, valamint több településen a szökőkutak leállítását. A legionárius betegség a legionella baktériumfajhoz tartozó és a levegőben található kórokozók útján terjed. A baktérium csak abban az esetben veszélyes, ha a fertőzött vizet apró cseppek formájában belélegzi az ember. A tüdőbe jutva a baktériumok az influenzajellegű tüneteket követően súlyos tüdőgyulladást, emésztőrendszeri és idegrendszeri megbetegedést, legvégső esetben pedig halált okozhatnak. A betegség lappangási ideje két hét. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk