Német külügyminiszter: Nem szabad engedni, hogy szétszakadjon Európa


A nehézségek ellenére nem szabad hagyni, hogy szétszakadjon Európa – hangsúlyozta a német külügyminiszter pénteken Wolfsburgban, miután megbeszélést folytatott szlovák kollégájával Miroslav Lajcákkal.

Sigmar Gabriel szerint az Európai Uniónak szüksége van egy reformfolyamatra, arra azonban figyelni kell arra, hogy – mint fogalmazott – ne alakuljon ki “első- és másodosztály” a kontinensen – mondta a miniszter.

“Minden aktuális nehézség ellenére abban vagyunk érdekeltek, hogy ne szakadjon szét Európa” – fogalmazott Sigmar Gabriel, hozzátéve, hogy Szlovákia fontos közvetítő szerepet játszik az Európai Unió tagországai között, mivel szorosan kötődik Nyugat-Európához.

Európában nem elég, ha két-három nagy ország összefog, minden tagállamnak azonos elképzelésekkel kell rendelkeznie a kontinens gazdasági, politikai és kulturális fejlődéséről – hangsúlyozta a német külügyminiszter.

A megbeszélésen Sigmar Gabriel és Miroslav Lajcák egyetértett abban, hogy a két országnak közös érdeke az erős ipar, példaként említve, hogy a Volkswagen autógyár nem csak Németországnak fontos, hanem Szlovákiának is, Pozsonyban ugyanis 12 ezer dolgozót foglalkoztat a vállalat.

A tanácskozás után a külügyminiszterek aláírtak egy nyilatkozatot arról, hogy a két ország kapcsolatát ezentúl rendszeres kormánykonzultációk keretében is mélyítik.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk