Újabb NGO mondott igent az olasz kormány magatartási kódexére


A német székhelyű Sea-Eye nem kormányzati szervezet (NGO) is kész aláírni az olasz kormánynak a földközi-tengeri embermentést szabályozó magatartási kódexét – közölte az olasz belügyminisztérium pénteken. Matteo Renzi volt miniszterelnök kijelentette, vasököllel kell fellépni a szavályokat megszegő ngo-kal szemben.

A Sea-Eye július 31-én nem vett részt a NGO-k és az olasz hatóságok találkozóján, most azonban kész aláírni az úgynevezett magatartási kódexet. A Földközi-tengeren dolgozó kilenc NGO közül ez a negyedik szervezet, amely elfogadja az olasz kormány diktálta szabályokat a Save the Children, a máltai Moas és a spanyol Proactiva Open Arms után.

Ulrike Putz a Sea-Eye egyik felelőse a La Repubblica olasz napilapnak úgy nyilatkozott, nyilvánvaló, hogy a Jugend Rettet német szervezet mentőhajójának lefoglalása után – ha folytatni akarjuk a munkánkat Olaszországban – alá kell írni a kódexet.

A 2015-ben Regensburgban alapított Sea-Eye két hajóval végez embermentést. A szervezet két tagját tavaly októberben a líbiai parti őrség a líbiai felségvizek megsértése miatt őrizetbe vette, majd elengedte.

Az olasz hatóságok pénteken Lampedusáról a szicíliai Trapani kikötőjébe szállították a Jugend Rettet német civil szervezet Iuventa nevű, korábban lefoglalt hajóját. Trapani ügyészsége vizsgálatot indított a legénység tagjaival szemben illegális bevándorlás pártolása címén. Az olasz hatóságok szerint a Jugend Rettet tagjai líbiai vizeken egyenesen az embercsempészektől vették át migránsok csoportjait. Az ngo fellebbezést nyújtott be az olasz biróságon.

A Corriere della Sera olasz napilapnak az a rendőr nyilatkozott, aki biztonsági embernek álcázva magát a Save the Children egyik mentőhajójáról figyelte a Iuventa munkáját felvételeket készítve a német ngo és az embercsempészek közötti találkozásokról. A Save the Children hangsúlyozta, nem tudott a hajóján tartózkodó olasz hatósági személyről. Ügyészségi vélemények szerint a Jugend Rettet munkáját humanitárius szándék vezényelte, de a szervezet számára ennél is fontosabb volt, hogy “minden más ngo-t megelőzve elsők között mentsen, így akarva növelni a munkáját finanszírozó adományok mértékét”.

Matteo Renzi volt olasz miniszterelnök az olasz közrádiónak nyilatkozva kijelentette, ha egyes NGO-k kapcsolatban állnak az embercsempészekkel, “vasököllel” kell fellépni, hogy betartsák a szabályokat. Luigi Di Maio az ellenzéki Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa úgy kommentálta, Renzinek “vastag bőr van a képén”, amikor korábbi migrációspárti kijelentéseit megváltoztatja. Matteo Salvini az Északi Liga vezetője szerint mentőhajókat “nem lefoglalni, hanem elsüllyeszteni kell.”

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk