Orbán: Magyar kezdeményezésre a NATO is segít a migráció elleni küzdelemben


A NATO-Oroszország megállapodás megsértése nélkül erősítik meg “a keleti szárny” védelmét – szögezte le szombaton a magyar sajtónak nyilatkozva Orbán Viktor miniszterelnök, miután részt vett az Észak-atlanti Tanács kétnapos, a varsói NATO-csúcson tartott tanácskozásán.

Orbán Viktor az M1 aktuális csatornán is sugárzott nyilatkozatában kifejtette: miután a közép-kelet-európai országok beléptek az észak-atlanti szövetségbe, éveken át vita tárgyát képezte, hogy csupán a tagság mellett “maradunk, vagy továbbmegyünk, és a NATO-katonai képességeket is telepítjük”.

“Senki nem akarta úgy biztonságba helyezni Közép-Európát katonailag, hogy közben ellenségünkké tesszük Oroszországot” – hangsúlyozta a miniszterelnök.

“A korábbi NATO-Oroszország megállapodásokat nem rúgjuk fel, mégis néhány közép-európai országban rotációban, de folyamatosan katonai jelenlét lesz, és néhány másik országban, így Magyarországon is katonai vezetési pontot helyezünk el” – foglalta össze Orbán Viktor a varsói csúcson hozott döntés lényegét.

A miniszterelnök közlése szerint már kijelölték a magyarországi vezetési pont helyét, hogy “szükség esetén, ha katonai erőket kell a védelmünk érdekében Magyarországra hozni, akkor a vezetési struktúra már kiépült legyen”.

Mindezek alapján Orbán Viktor kijelentette: ez a csúcstalálkozó Magyarország és a magyar emberek biztonsága szempontjából rendkívül fontos és jelentős volt.

A kormányfő arról is szólt: magyar kezdeményezésre a NATO is segítségül szolgál a migráció elleni küzdelemben.

Közölte: Magyarország azt akarta elérni, hogy a szövetség “vonódjék be az illegális migráció megállítását célzó európai erőfeszítésekbe”.

“A magunk oldalára állítottuk a NATO-t: (…) kimondtuk, az illegális migrációt meg kell állítani, a külső határokat meg kell védeni, az ellenőrzés nélküli beáramlás nemcsak civil, hanem katonai biztonsági kockázatot is hordoz” – mondta Orbán Viktor.

Hozzátette: a NATO-nak érdeke, hogy ez a jelenség megszűnjön, és ezért a NATO bizonyos képességeket mozgósít is, elsősorban a tengeri határok megvédésére.

A NATO-Ukrajna találkozó kapcsán Orbán Viktor arról beszélt, Magyarország mindig is támogatta, hogy keleti szomszédunk épüljön be ebbe a biztonsági-védelmi rendszerbe, “ugyanakkor ennek a gondolatnak itt nincs többsége”.

A bukaresti NATO-csúcson például leszavazták Ukrajna belépését, “ez a kérdés ezért ma nincsen napirenden”, mert “itt távol állnak egymástól az álláspontok”, hiszen “Ukrajna egy nehéz helyzetben lévő ország, és nem látjuk, hogy hogyan lehetne rövid távon nyugatosítani akár a gazdaság működését, akár a közigazgatását, akár a védelmi rendszerét”.

“Habár a szándék megvan bennünk erre, az eddigi eredményeink időarányosan inkább soványnak mondhatók, semmint biztatónak” – fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, a résztvevők határozottan álltak ki Macedónia sürgető csatlakozása mellett, hiszen e lépés elutasítása “stratégiai hiba, amiért később lehet, hogy magas árat fogunk fizetni”.

Hozzátette: Magyarországnak elemi érdeke, hogy Montenegró után ez a balkáni állam is csatlakozzon a NATO-hoz.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk