Paolo Gentiloni az új olasz külügyminiszter


Matteo Renzi olasz kormányfő pénteken bejelentette, hogy Paolo Gentiloni az olasz diplomácia új vezetője. Gentiloni a lemondott olasz külügyminiszter, Federica Mogherini helyét veszi át, aki november elsejétől az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője lesz. Paolo Gentiloni péntek este teszi le az esküt a római elnöki palotában. A hatvanéves, Rómában született, nemesi családból származó Paolo Gentiloni a Demokrata Párt (PD) balközép kormányerő politikusa. Profi újságíró, 2001 óta a római parlament képviselője, először a centrumpárti Margherita színeiben, később a Romano Prodi vezette Olajfa balközép koalíció soraiban, majd a PD frakciójában. 2006-2008 között a második Prodi-kormány kommunikációs minisztere volt. A 2013 februári parlamenti választások óta a külügyi bizottság tagja volt. Paolo Gentiloni az olasz balközép katolikus szárnyának tagja. Közismert környezetvédő. Neve nem ismert a nemzetközi politikában, de Olaszországban a Matteo Renzi miniszterelnök bizalmasaként tartják számon pontosan úgy, ahogyan Federica Mogherini eddigi külügyminisztert is annak tekintették. Matteo Renzi eredetileg csütörtökre ígérte az új külügyminiszter nevének bejelentését, de az először javasolt jelöltjei nem nyerték el Giorgio Napolitano államfő tetszését. A kormányfő ugyanis ismét egy fiatal nőt akart látni a külügyminiszteri székben, a köztársasági elnök azonban egy tapasztaltabb politikus kinevezését kérte Renzitől. Így esett a választás Paolo Gentilonira. Gentiloni a negyedik olasz külügyminiszter az utóbbi másfél év alatt. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk