Tóásó-ügy – A szállodaigazgató cáfol


Egykori igazgatójának állítása szerint a Santa Cruz-i Las Américas szálloda nem működött közre az állítólagos terrorista csoport felszámolását célzó, 2009. április 16-án végrehajtott bolíviai kommandós akcióban – tájékoztatott csütörtökön az El Deber bolíviai hírportál. Hernán Rossell igazgató a kijelentéssel arra reagált, amit Zvonko Matkovic egykori Santa Cruz-i prefektus és vállalkozó nyilatkozott a napokban. Matkovic szerint a három feltételezett terrorista – Rózsa Flores Eduardo bolíviai-magyar-horvát állampolgár, az erdélyi Szovátáról származó Magyarosi Árpád és az ír Michael Dwyer – megölésével és a két túlélő – a magyar állampolgárságú Tóásó Előd és a bolíviai-horvát Mario Tadic – letartóztatásával végződőtt hatósági művelet helyszíne, a Las Américas szálloda is tudott a tervezett akcióról. Matkovic szerint a rendőrség már napokkal korábban egyeztetett a szálloda vezetőségével és mint mondta, ezt a feltételezést támasztja alá Tóásó Előd és Mario Tadic vallomása is. A két utóbbi vádlott az El Deber szerint azt mondta, hogy a Santa Cruz nevű addigi szállodájukból két nappal a kommandós akció előtt kiköltöztették őket arra hivatkozva, hogy egy kongresszus miatt a hotelnak szüksége van még férőhelyekre. Az öt férfit végül a Las Américas negyedik emeletén szállásolták el. Tóásó és Tadic egyaránt felidézte azt a furcsaságot, hogy azon a szinten az általuk nem használt összes szobának nyitva volt az ajtaja, azaz látszott, hogy ott senki más nem lakik. Hernán Rossell, a Las Américas akkori vezetője szerdán Matkovic állítására reagálva azt mondta, hogy nem működött együtt a kormánnyal – mint hangsúlyozta -, nem tudott volna “életeket kockára tenni”. A volt szállodaigazgató ugyanakkor megerősítette, hogy a hatósági művelet előtti napon, 2009. április 15-én a hotelba érkezett Luis Clavijo, a bolíviai kormány egyik akkori embere is, aki azt kérte, hogy a negyedik emeleten adjanak neki szobát. A bolíviai portál emlékeztetett arra, hogy Rossell 2009-ben tett vallomásában azt mondta: a szálloda két biztonsági kamerájának április 14-i és 15-i felvételeit törölték, míg 16-án hajnali 3 óra 10 perctől reggel 9 óráig nem működtek a készülékek. A hatósági akció ebben az időintervallumban zajlott le. Matkovic – akinek egyik fia szintén a vádlottak padján ül az úgynevezett terrorista-ügyben – egy hét végi interjúban beszélt arról is, hogy szerinte Marcelo Soza volt főügyész zsarolta az ügy érintettjeit ahelyett, hogy fényt derített volna az igazságra. A Tóásó Előd és 38 társa elleni per tárgyalása még folyik Bolíviában. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk