Ukrán válság – Újabb újságíró halt meg a kijevi zavargásokban


Újabb újságíró esett a kijevi összetűzések áldozatául, ő már a második. Mindössze 22 éves volt, Igor Kosztenkónak hívták. Még csak nem is politikával foglalkozott: sportújságíró volt – adta hírül csütörtökön a lenta.ru orosz hírportál. Halálának körülményei nem ismertek. A fiatal férfi holttestét a kijevi városközpontban álló, Októberi palota nevű épület mellett találták meg. Lemberg (Lviv) polgármestere közölte, hogy magára vállalja Kosztenko hazaszállításának és temetésének minden költségét. Szerdán vált ismertté a másik újságíró halála. Ő is férfi volt, Vjacseszlav Veremijnek hívták, és a Vesztyi című lapnak dolgozott. Egy taxiban utazott, amelyet megtámadtak ismeretlenek gyújtópalackokkal, majd pedig mellkason lőtték Veremijt. Kórházba került, de már nem tudtak rajta segíteni az orvosok. Február 18-a óta a kijevi zavargásokban ukrán kormányforrások szerint összesen 67-en haltak meg kedd estig. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk