Tömegsírokba hantolják a Matthew hurrikán áldozatait


Haitin megkezdték a Matthew hurrikán halálos áldozatainak tömegsírokba hantolását – közölte egy kormányzati tisztségviselő vasárnap, miközben kolerás megbetegedések kezdődtek az ország hurrikán által letarolt részén, és a halálos áldozatok száma elérte az ezret.

A Matthew hurrikán, amely az elmúlt közel egy évtized legnagyobb erejű karib-tengeri vihara volt, kedden söpört keresztül a Haiti délnyugati részén, magjában óránkénti 230 kilométeres sebességet is elérő széllel és szakadó esővel.

A Reuters hírügynökség helyi tisztségviselők adatai alapján készített összesítése szerint mintegy ezer ember halt meg az amerikai kontinens legszegényebb országában.

A központi polgári védelmi hatóságtól kapott hivatalos adat egyelőre 336 halálos áldozatról szól, mivel az illetékeseknek végig kell látogatniuk minden települést, mielőtt megerősíthetnék a halottak számát – írta a hírügynökség.

Az ország nyugati félsziegtének egyik városában, Jérémie-ben ugyanakkor a hatóságok el kellett kezdjék a bomlásnak indult holttestek tömegsírokba hantolását – mondta el Kedner Frenel, a Haiti nyugati félszigetén elterülő Grand’Anse megye állami vezetője.

Frenel szerint csak ebben a közigazgatási egységben 522 ember vesztette életét.

A félsziget déli oldalán fekvő Déli megyében eddig 386 halálos áldozatról számoltak be, míg az ország fennmaradó részéből 92 halottról érkezett jelentés.

Frenel elmondta, hogy a térségben komoly aggodalmat kelt a kolera terjedése, ezért a hatóságok arra összpontosítanak, hogy vizet, élelmet és gyógyszert juttassanak a menedékhelyeken befogadott ezrek számára.

A kolera súlyos hasmenést okoz, amely órákon belül az áldozatok kiszáradásához és halálához vezethet. A betegség elsősorban széklettel, hányadékkal és szennyvízzel, illetve az ezekkel érintkező nyers élelmiszerek fogyasztása révén terjed, lappangási ideje pedig rövid, ami megkönnyíti a járványok kialakulását.

A haiti kormányzat által a helyszínre vezényelt mentőcsapatok a hét végén nagy erőkkel dolgoztak a víztisztító berendezések javításán, és azon, hogy megtalálják a kolerás megbetegedések epicentrumát.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk