Weimari háromszög: új uniós biztonságpolitikai stratégiát sürgetnek


Új uniós biztonságpolitikai stratégia kidolgozását szorgalmazó levelet fogalmaztak meg az úgynevezett weimari háromszög külügyminiszterei az alsó-sziléziai Wroclawban megtartott találkozón, a levél aláírásáról pénteki sajtóértekezleten tájékoztatták a sajtót. Grzegorz Schetyna lengyel, Frank-Walter Steinmeier német és Laurent Fabius francia külügyminiszter azután találkoztak az újságírókkal, hogy Schetyna meghívására Wroclawban háromoldalú megbeszélést tartottak. Schetyna elmondta, a tárgyalások végén aláírt levélben javaslatokat fogalmaztak meg az unió külügyi, biztonsági és védelmi politikáját illetően, a részleteket azonban nem ismertetik, amíg az iratot címzettje, Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselő kézhez nem kapja. Fabius arról tájékoztatott, hogy a levél az uniós védelmi prioritásokat fogalmazza meg a „következő néhány évre” vonatkozóan. Steinmeier elmondta, a levél tartalmát a három ország védelmi minisztereivel is egyeztették. A levelet azután írták alá, hogy a Franciaországból, Németországból és Lengyelországból álló weimari háromszög védelmi miniszterei hétfőn a Berlin melletti Postdamban találkoztak. Ursula von der Leyen német, Jean-Yves Le Drian francia és Tomasz Siemoniak lengyel védelmi minister akkor kilátásba helyezték, a három ország egy közös levélben az új uniós biztonság- és védelempolitikai stratégia kidolgozását, és az EU és a NATO közötti együttműködés újabb lehetőségeinek feltárását sürgeti. A külügyminiszterek a wroclawi sajtóértekezleten elmondták: a tárgyalások során az uniós szomszédságpolitikát is érintették. Az EU keleti szomszédságában zajló ukrán válságot illetően Steinmeier elismerte: a minszki megállapodás megvalósítása „továbbá is bizonyos nehézségekbe ütközik, a folyamat túl lassú, de a néhány hónappal ezelőtti állapothoz képest az ukrajnai helyzet bizonyos mértékű megnyugvását sikerült elérni. A déli szomszédságpolitikát illetően a politikusok aláhúzták: a weimari háromszög támogatja az észak-afrikai demokratikus reformokat és a terrorizmus elleni harcot. Az iráni atomprogramról csütörtökön elért lausanne-i keretmegállapodásról Fabius elmondta: „Amíg mindenről meg nem állapodunk, semmiről sem állapodtunk meg.” Aláhúzta, még „néhány hónap áll rendelkezésre” a részletek kidolgozására. A cél az, hogy Irán elnöke arra kötelezze magát, országa már soha többé nem törekszik atomfegyver előállítására – tette hozzá. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk