Lábát törte egy színésznő a Csíksomlyói magyar passió próbájának szünetében


Lábát törte Molnár Anikó színművész a szombati próbán, ezért hónapokig társulaton belüli beugrásokkal pótolják – közölte a Soproni Petőfi Színház. A darabot rendező Pataki András színigazgató tájékoztatása szerint Molnár Anikó a Csíksomlyói magyar passió próbájának szünetében, egy dobogóról lelépve szenvedett baleset, amikor egy mozdulatot mutatott a Jézust alakító színésznek. Hozzátette: a Tigris és hiéna című produkcióban Szőcs Erika veszi át a szerepét, a Csíksomlyói magyar passió március 23-i bemutatóján pedig Szlúka Brigitta játszik helyette, akinek a darabbéli helyére Simon Andrea ugrik be. A Kövek című előadásba Horváth Andor száll be helyette, a Teátrumi színözön keretében március végén műsorra tűzött Egerek és emberek című színműben pedig Szlúka Brigitta látható női főszerepben. A színigazgató február utolsó napjaiban jelentette be, hogy a Tamási Áron Ördögölő Józsiásából írt Kakasok az Édenben című darab helyett – szerzői jogi problémák miatt – Katona Imre Csíksomlyói magyar passió című misztériumjátékát tűzi műsorára a soproni színház. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk