Az MSZP miniszterelnök-jelöltje Kelemen Hunornál. “Az erdélyi magyarok tudják, kire szavaznak”


Az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely (b) és az MSZP elnöke, Molnár Gyula (j) pénteken vacsorára hívta az RMDSZ elnökét, Kelemen Hunort (k) a Kolozsváron tartott közéleti fórum után. Fotó: Karácsony Gergely közösségi oldala

Az RMDSZ elnöki szerint felesleges az MSZP és a PM vezetőinek Erdélyben kampányolniuk, mert az erdélyi magyarok tudják, kire szavaznak. A Maszol.ro kolozsvári hírportál szombati beszámolója szerint Molnár Gyula MSZP-elnök, valamint Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje pénteken Kolozsváron vett részt közéleti fórumon, amely után vacsorára hívta meg Kelemen Hunort.

Az RMDSZ elnöke a találkozóról a Maszolnak azt mondta: “aki velünk találkozni akar és kíváncsi a véleményünkre, azzal mi találkozunk. Ez a magyarországi politikai pártokra kettő kivételével érvényes: sem a Jobbikkal, sem a Demokratikus Koalícióval nem tartunk fent intézményes kapcsolatot, és ezt nem is tartom ebben a pillanatban lehetségesnek”.

A politikus tájékoztatása szerint a találkozón a román-magyar viszony alakulásáról, az erdélyi magyar közösség törekvéseiről volt szó. Kelemen Hunor megismételte a szövetség álláspontját a magyarországi választásokról: az RMDSZ a Fidesz-KDNP nemzetpolitikáját jónak és folytatandónak tartják.

“Megkérdezték, hogy szerintünk mit kellene tenniük Erdélyben a választási kampányban. Nagyon őszintén azt mondtam, hogy semmit. Ez teljesen fölösleges időtöltés és energiabefektetés, hiszen én azt gondolom: az erdélyi magyar emberek világosan tudják, hogy kire szavazzanak” – idézte fel az RMDSZ elnöke a vacsorán elhangzottakat.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk