Jobbik: Számolják fel a koldusmaffiát Budapesten!


A Jobbik felszóltja a rendőrséget, azon belül is a Terrorelhárítási Központot (TEK), valamint a Fővárosi Közterület Felügyeletet, hogy számolják fel végre a budapesti koldusmaffiát – hangzott el Losonczy Pál, a Jobbik fővárosi frakcióvezetőjének és Pintér Attilának, a Jobbik VIII. kerületi önkormányzati képviselőjének közös budapesti sajtótájékoztatóján pénteken. Losonczy Pál azt mondta, hogy a sokszor külföldről – főleg Romániából és Bulgáriából – szervezetten Budapestre hozott, általában magyarul alig beszélő embereket foglalkoztató maffia az enyhébb időjárás közeledtével egyre nagyobb aktivitással tevékenykedik Budapesten. A jobbikos politikus szerint felháborító, hogy a rendőrség nem tesz semmit, a közterület-felügyelők pedig amíg csoportosan járnak el a metrón jegy nélkül utazó fiatalokkal szemben, addig semmit nem tesznek a néhány méterrel arrébb kéregető koldusok ellen. Az ellenzéki képviselő Olaszországot hozta fel példának, ahol a helyi hatóságok hosszú előkészítő munkával feltérképezték az ottani koldusmaffia rendszerét, majd lecsaptak rájuk és kiutasították őket az országból. A Jobbik felszólítja a rendőrséget, hogy az állami erőszak-monopóliummal élve számolja fel a budapesti koldusmaffiát – mondta a politikus. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk