Nemzeti összetartozás napja – rendezvények határon belül és túl


Megemlékezéseket, koszorúzásokat, családi és kulturális rendezvényeket tartanak országhatáron belül és kívül a nemzeti összetartozás napján, kedden.

A fővárosi Magyarság Házában délelőtt Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár nyitja meg az emléknap ifjúsági programjait. Az ünnepségen felavatják a külhoni és hazai diákok által készített alkotást, majd rendhagyó történelmi előadást és tárlatvezetést tartanak a meghívott diákoknak a Megújuló épített örökség – értékmentés a Kárpát-medencében című kiállításhoz kapcsolódóan. Este hat órakor az Országház kupolatermében ünnepi koncertet tartanak, amelyen közreműködik a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, fellépnek továbbá az összetartozás dalának művészei. Beszédet mond Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, majd megnyitja a Közös tér – közös örökség – Műemlék-helyreállítások a Kárpát-medencében című fotókiállítást. A nemzeti összetartozás napja alkalmából a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja keretében nyolcvan Kárpát-medencei középiskola több mint 2600 diákja utazhat legalább egy határ átlépésével egy másik magyar iskolához. Az országhatárokon túl a vajdasági Királyhalmán ünnepi szentmisét tartanak, ahol Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár mond beszédet. A liturgiát követően Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke köszönti a megjelenteket. Szabadkán ünnepi koncert lesz a Szent Teréz templomban, a zuglói Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola diákkórusával. Kedden nemzeti emlékhellyé avatják az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot. Az ünnepségen beszédet mond Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár és B. Nagy László, a Csongrád Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság vándorkiállítását Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke mutatja be. Nyíradonyban is emlékhelyet avatnak: Halász János kultúráért felelős államtitkár és Tasó László polgármester (Fidesz) átadja a nemzeti összetartozás emlékhelyét. Jászberényben az önkormányzat szervezésében Trianon-emlékművet avatnak az Apponyi téren. Pécsett a vasasi templomkertben lévő Trianon-emlékműnél, a Vasasi Szent Borbála Egyesület szervezésében tartanak ünnepséget, amelyen beszédet mond Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Hoppál Péter (Fidesz) országgyűlési képviselő. A karcagi református templomban Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter vesz részt a mécsesgyújtással egybekötött ünnepségen. Budapesten Tarlós István főpolgármester a József Attila Színházban tartandó ünnepi megemlékezésen mond köszöntőt. A III. kerületi önkormányzat megemlékezésén Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Szidiropulosz Archimédesz, a Trianon Kutatóintézet Közhasznú Alapítvány elnöke, míg a KDNP budapesti szervezetének rendezvényén, a XII. kerületi Turul szobornál Szalma Botond, a párt fővárosi elnöke és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatója mond beszédet. A fővárosban a Nemzeti Jogvédő Szolgálat szervezésében a trianoni békeszerződés évfordulója kapcsán a Magyar önrendelkezés, emberi jogok és jogvédelem a Kárpát-medencében címmel tartanak konferenciát. A rendezvényen felszólal Morvai Krisztina jobbikos EP-képviselő és Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) országgyűlési képviselő is. A nap folyamán számos más településen tartanak megemlékezést, koszorúzást, kulturális rendezvényt. Az Országgyűlés 2010. május 31-én döntött úgy, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4. a jövőben a nemzeti összetartozás napja. A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló, öt paragrafusból álló törvénnyel az Országgyűlés kinyilvánította, hogy “a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk