Orbán jobbkeze, Matolcsy lesz a Magyar Nemzeti Bank elnöke


A legkevésbé kockázatos döntésnek nevezte Matolcsy György jegybankelnökké jelölését Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, ahol bejelentette, a nemzetgazdasági minisztert jelöli a Magyar Nemzeti Bank (MNB) élére.

Orbán-Viktor-Matolcsy-György-Magyar-Nemzeti-Bank-elnök
A kormányfő álláspontja szerint akkor áll elő stabilitás és kiszámíthatóság, ha kormányzati tapasztalattal rendelkező embert kér fel a központi bank élére. “A teljesítmény és a tények egyetlen ember felé mutatnak, ez pedig Matolcsy György” – mondta Orbán Viktor. Matolcsy György 1955. július 18-án született Budapesten. A budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem ipari karán kapott diplomát 1977-ben, majd az Ipargazdasági és Iparszervezési Intézetben helyezkedett el. 1978-ban a Pénzügyminisztériumba került, ahol először a magyar szénhidrogénipar finanszírozásával foglalkozott, majd a gazdasági reform előkészítő munkáiban vett részt. 1985-től a Pénzügykutatási Intézetben a tulajdonreform lehetőségeit kutatta. 1986-ban, az Intézet felszámolása után a Pénzügykutató Rt.-ben dolgozott részben kutatóként, részben tanácsadóként, a nagy visszhangot keltett Fordulat és Reform című tanulmány egyik szerzője volt. 1989 végén a Magyar Demokrata Fórum elnökének felkérésére bekapcsolódott egy későbbi kormányprogram kidolgozásába. 1990 májusában Antall József miniszterelnök személyes gazdasági tanácsadójává nevezte ki, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, egyben a Gazdaságpolitikai Titkárság vezetője és a Gazdasági Kabinet titkára lett. 1990 decemberében lemondott államtitkári tisztségéről. 1991. januártól a Privatizációs Kutatóintézet ügyvezető igazgatói tisztségét töltötte be. 1991 októberétől három éven át a magyar kormány képviselőjeként a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatótanácsában dolgozott, 1994-ben a bank igazgatója volt. 1995-ben a Privatizációs Kutatóintézet, majd az ebből alakult Növekedési Intézet igazgatója lett. A Fidesz gazdasági szakértőjeként 1998-ban ő készítette a párt gazdasági programját, 1998 végétől Orbán Viktor miniszterelnök gazdasági tanácsadó testületének tagja volt. Az első Orbán-kormány idején, 2000-2002-ben gazdasági miniszterként dolgozott. 2003-2007 között a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke volt. 2003-tól a Fidesz tagja. 2006 óta Bács-Kiskun megyei területi listán országgyűlési képviselő, 2006-2010 között részt vett a gazdasági és informatikai bizottság munkájában. 2010. május 29-től a második Orbán-kormányban a nemzetgazdasági miniszteri tisztséget töltötte be. 1981-ben írta doktori disszertációját a holding forma magyarországi alkalmazásának lehetőségeiről, az 1980-as évektől rendszeresen publikál és több könyvet is írt. Varga Mihály lesz az új nemzetgazdasági miniszter Arra a kérdésre, hogy mi lesz Varga Mihály IMF-tárgyalásokért felelős posztjával, Orbán Viktor azt válaszolta: “az most annyira elvékonyodott már, hogy belefér a miniszteri munkakörébe”. A kormányfő kijelentette: a kormányprogram marad, tehát a gazdaságpolitika iránya sem változik. Varga Mihály 1965. január 26-án született a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Karcagon, s ott is érettségizett. 1984-ben kezdte meg tanulmányait a budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen, a belkereskedelmi kar áruforgalmi szakán 1989-ben kapott oklevelet. Ezután vállalatoknál közgazdasági munkakörökben dolgozott, 1995 és 1997 között a szolnoki Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola oktatója volt. 1988 decemberében csatlakozott a Fideszhez, a párt Szolnok megyei csoportjának alapítója, 1993-95 között a megyei szervezet elnöke volt. 1992-1993-ban a Fidesz országos tanácsának elnöke volt, 1994-2003 között, majd 2005 óta a párt gazdaságpolitikáért felelős alelnöke, az országos elnökség tagja. 1990 óta országgyűlési képviselő, kétszer országos listán, 1998-tól Karcag egyéni választókerületéből jutott a parlamentbe. Az Országgyűlésben számos bizottságban dolgozott, elnöke volt az 1995-97 között működő bankkonszolidációt vizsgáló testületnek, 2002-2006 között a költségvetési és pénzügyi bizottság, 2006-2010-ben a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság munkáját irányította. 1995-1998 között, majd 2002 és 2010 között a Fidesz parlamenti frakcióvezető-helyetteseként dolgozott. Az első Orbán-kormány idején, 1998-2000-ben a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára, majd 2001-2002-ben pénzügyminiszter volt. A második Orbán kormányban, 2010-től a Miniszterelnökséget vezette államtitkárként. 2012 június 2-tól tárca nélküli miniszterként az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalásokat irányította. Varga Mihály 2000-től a Johannita Lovagrend tagja, 2001-től a karcagi református egyházközség presbitere, a Rákóczi Szövetség tagja. 2003-tól a Nagykun Polgári Egyesület elnöke. A szolnoki gazdasági főiskola címzetes főiskolai tanára. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk