Egy tinédzser alkotta meg a rák korai észlelését szolgáló tesztet!


Egy amerikai tinédzser, akinek nemrég még fogalma sem volt arról, hogy mi az a hasnyálmirigyrák, a szerv rákos sejtjeinek korai észlelését szolgáló filléres tesztet alkotott.

Jack-Andraka
A 16 éves Jack Andraka az innovációt szolgáló rangos TED-konferencián keltett feltűnést a kaliforniai Long Beachen. “Az internet révén bármi lehetséges” – mondta a fiatal, aki három éve veszítette el egy ismerősét hasnyálmirigyrákban. A fiú azóta bújta a rákbetegségről szóló információkat a világhálón. Mint fogalmazott, sokkolta, hogy a hasnyálmirigyrákot legtöbbször csak akkor diagnosztizálják, amikor az már túl késő a gyógyuláshoz. Emellett a szűrésre használt teszt drága, pontatlan és hatvanéves. “Örgebb az apámnál” – jegyezte meg. A hasnyálmirigyrákos betegek vérében lévő ezernyi fehérje között Andraka szerint azt a proteint kell megtalálni, amely korai jele lehet a betegségnek. A “halálunalmas” biológiaórán egy erről szóló cikket a pad alatt olvasva támadt az az ötlete, hogy egy papíralapú teszt révén lehetne szűrni a mezotelin nyomát a vérben. A tesz mindössze három centet kóstál, csak perceket vesz igénybe és úgy tűnik, száz százalékig megbízható. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk