Radikálisan megosztotta az alkotmánybíróságot a marosvásárhelyi katolikus iskola ügye


Nem lehet megtiltani a törvényhozásnak, hogy közbelépjen, ha a helyhatóságok nem teszik meg a szükséges intézkedéseket a kisebbségek védelmében, ellenkező esetben a kisebbségi kérdés kizárólag helyi üggyé válna – állítja az a négy romániai alkotmánybíró, aki különvéleményt fogalmazott meg a marosvásárhelyi iskolaügyben.

A testület csütörtökön tette közzé annak a határozatnak az indoklását, amelyben alaptörvénybe ütközőnek minősítette a – felelősséget egymásra hárító helyhatóságok által tavaly felszámolt – marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról rendelkező törvényt.

A kilenc alkotmánybíró közül öten értékelték úgy: a helyi autonómia elve sérülne, ha a parlament iskolaalapítóként lépne fel, és csak négy alkotmánybíró volt azon a véleményen, hogy a helyi autonómia elve nem írhatja felül a törvényhozás egyéb alkotmányos kötelezettségeinek teljesítését.

A többségi álláspont szerint a marosvásárhelyi iskola újraalapításáról szóló, az RMDSZ által előterjesztett és a kormánytöbbség segítségével februárban elfogadott törvény hatályba lépése a helyi autonómiát sértő beavatkozást jelentene a helyhatóságok hatáskörébe, hiszen a hatályos törvények szerint a közoktatás megszervezése, az iskolák alapítása, felszámolása, összeolvasztása vagy szétválasztása a helyi hatóságok kompetenciájába tartozik.

Az indoklás szerint az alkotmánybíróság nem a kisebbségi jogok vonatkozásában vizsgálta a törvényt, hanem abból a szempontból találta megalapozottnak az ellene emelt ellenzéki kifogást, hogy a jogszabály nem általános érvényű, hanem egyetlen jogi személy számára vannak jogkövetkezményei.

Bár egyetlen szavazaton múlott csak, de a törvény így elbukta az előzetes normakontrollt, az alkotmányossági óvást megalapozatlannak tartó alkotmánybírók – Marian Enache, Petre Lazaroiu, Simona-Maya Teodoroiu és Varga Attila – csak annyit tehettek, hogy írásban rögzítették különvéleményüket, miszerint a törvényhozás szerintük nem háríthatja a helyhatóságokra a kisebbségekkel kapcsolatos alkotmányos kötelezettségeit.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk