Szanyi Tibor bocsánatot kért


Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti (EP-)képviselője megkövette mindazokat, akik “érzékenységéhez óvatlanul” közelített. A szocialista politikus, akit a gój motorosok brüsszeli meghívása miatt pártja fegyelmi tanácsa hallgat meg szerdán, Budapesten, újságírók előtt azt mondta, nem kíván magyarázkodásba bonyolódni, de hatalmasat tévedett, amikor azt gondolta, hogy lehetséges tőle “igen távoli jobbra lévő embereket” közelebb hívni az európai értékekhez. A sajtónyilatkozatban a Demokratikus Koalíció kezdeményezéséről, hogy váltsák le az MSZP-DK EP-delegációjának éléről, Szanyi Tibor közölte, “teljességgel nyitott” bármilyen újratárgyalásra, de szerinte ez csak úgy lehetséges, ha ki-ki visszaadja az ő vezetésével szerzett tisztségeit. A jobboldali motorosok brüsszeli meghívásáról a Gój Motorosok Egyesületének elnöke számolt be a Facebookon, aki nehezményezte, hogy Szanyi nem saját zsebből, hanem az Európai Parlament költségvetéséből állta az útjukat. Mészáros Imre azt mondta, egy általa megnyert fogadás miatt látta vendégül őket Szanyi Tibor. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk