Tojással mérgezték meg a védett madarat


Egy megmérgezett réti héja tetemét találta meg a természetvédelmi őr Szabadszállás külterületén szombaton. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Mihályné Bornemisza Eleonóra közölte: az 50 ezer forint eszmei értékű védett madár teteme mellett két, vélhetően mérgezett tyúktojást találtak. Kunszentmiklós Rendőrkapitányságának Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el természetkárosítás bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A múlt csütörtökön három barna réti héja, egy egerészölyv és egy fokozottan védett, műholdas nyomkövetővel felszerelt kerecsensólyom megmérgezett tetemét találták meg a Kiskunsági Nemzeti Park területén. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk