Feladta magát a polgármester lányának feltételezett támadója


Feladta magát Páva Zsolt pécsi fideszes polgármester lányának feltételezett támadója a rendőrségen vasárnap – adta hírül a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. A közlemény szerint a 23 éves Ny. Zoltán 11 óra 20 perckor adta fel magát, ezután őrizetbe vették és megkezdték a kihallgatását. A rendőrség feltételezi: a férfi volt az, aki április 5-én reggel, a pécsi Kálvária úti alagútnál bántalmazta a 20 éves lányt. Páva Zsolt az eset után közleményt adott ki, amelyben azt írta: lánya a barátaival szórakozott egy egyetemi rendezvényen, majd onnan gyalog indult haza. El tudott menekülni a brutális támadás helyszínéről, de súlyos sérüléseket szenvedett, kórházban kezelik. “Bízom abban, hogy a rendőrség mielőbb kézre keríti az elkövetőt azért, hogy más lányával, gyermekével ne fordulhasson elő ugyanez, az illető ne követhessen el újabb bűncselekményeket” – fogalmazott a politikus. A polgármester a lánya személyes kérését tiszteletben tartva arról tájékoztatta a média képviselőit, hogy családja akkor először és utoljára nyilatkozott erről a megrázó témáról. “Innentől arra koncentrálunk, hogy minél előbb felépüljön a lányom testben és lélekben is” – állt a polgármester közleményében. Páva Zsolt egyúttal arra kért minden újságírót, tanúsítson önmérsékletet, és hagyja, hogy gyermeke a média jelenléte nélkül gyógyulhasson. A rendőrség és a Terrorelhárítási Központ azóta nagy erőkkel kereste az erőszakos bűncselekmény miatt korábban már büntetett Ny. Zoltánt, akinek kézre kerítéséért a Baranya Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat és Országos Roma Önkormányzat is százezer forintot nyomravezetői díjat ajánlott fel. A hajtóvadászat során a rendőrség rengeteg bejelentést fogadott, ellenőrizte az információk valódiságát, és több körözött bűnözőt is elfogott. A lányt ért atrocitás is szerepet játszott abban, hogy múlt csütörtökön mintegy 250 ember tüntetett Pécsen az erőszak ellen és a közbiztonság javításáért. Csizmadia Andrea főszervező a résztvevőkhöz intézett beszédében az hangsúlyozta: szükség van Pécs közbiztonságának javítására. “Szükség van lépésekre annak érdekében, hogy a nők biztonságban érezhessék magukat, ha kimennek az utcára” – mondta. Hozzátette: az elmúlt időszak eseményei arra döbbentették rá, hogy bárhol, bárkit érhet atrocitás. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk