Államelnök-választás – Biró Zsolt: a választók megbüntették az EMNP-t


Az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke szerint a magyar választók megbüntették az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) a hiteltelen autonómiapolitikája miatt. Biró Zsolt a hétfői marosvásárhelyi sajtótájékoztatója után az MTI-nek nyilatkozva elmondta, a vasárnapi elnökválasztás eredményei igazolták, hogy helyes volt pártja korábban kinyilvánított álláspontja, mely szerint az első fordulónak nincsen tétje a magyarság számára. Úgy vélte, arra még nem érett meg a romániai társadalom, hogy az országnak magyar elnököt válasszon, több magyar jelölt állításának meg azért nem volt értelme, mert így nem tudott egységes lenni a közösség hangja. Biró Zsolt sajnálatosnak tartotta, hogy az EMNP a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT) is „belerángatta egy olyan politikai küzdelembe, amelynek a Székelyföld autonómiájáért küzdő szervezet kárát látja”. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk