Államelnök-választás. Elképesztő képsorok külföldről, ebből óriási botrány lesz


Kezdik türelmüket veszíteni a párizsi román nagykövetség előtt sorban állók. Egyre hangosabbak az emberek, miután hatalmas a sor, amely a diplomáciai képviselet előtt kialakult. A Digi24 hírtelevízió tudósítója szerint jelenleg kb. 3500-an várnak a sorukra, és sokan attól tartanak, hogy este 9 óráig nem jutnak be az épületbe! A hírtelevízió soha nem látott képsorokról beszélt a helyszíni közvetítést prezentálva, és elképesztőnek nevezte a mozgósítást a külhoni románok körében.

Párizs
Londonban és Münchenben többen már szombat este óta várakoznak, másutt ma hajnali 5 órakor kezdtek nagy számban érkezni az emberek a konzulátusok és nagykövetségek épülete elé. Rengetegen várnak sorukra például Kisinyovban, ahol négy szavazókörzetet alakítottak ki. Londonban, a Brent Civic Centerben található körzetnél már 1 kilométeres a sor.
London, 6.45 órakor
A brit fővárosban a sorbanállók azt kiáltozzák, aki nem szavaz, elárulja az országot. Alcala de Henaresben is sor van, több százan állnak sorba, hogy szavazzanak. Ebben a spanyolországi városban rengeteg román él, a város lakosságának mintegy ötödét teszik ki. Már hajnali 5 órától kezdtek érkezni az emberek.
Stuttgart
A Digi24 hírtelevízió értesülése szerint hatalmas a sor az olaszországi Torinóban is, ahol sokan a korai órákban felkeresték a helyi választói körzetet, hogy biztosan bejussanak este 9-ig. Az államelnök-választás második fordulója reggel 7 órakor kezdődött el, a tét, hogy ki lesz Románia vezetője a következő öt évben. Victor Ponta és Klaus Johannis közül választhatunk. Mintegy 18,3 millió román állampolgárt várnak az urnákhoz. A legnagyobb érdeklődés a külföldi voksolás mikéntjét övezi, hiszen itt az első fordulóban komoly gondok voltak, több ezer román állampolgár nem tudott szavazni. A szavazókörzetek száma sem volt megfelelő, de a kiszolgáló személyzet létszáma is nagyon alacsony volt. Így hatalmas sorok alakultak ki, sokan órákat álltak sorba, és a végén be sem jutottak a szavazóhelyiségbe, ami óriási elégedetlenséget keltett. Az államelnökválasztás második fordulójában hat közvélemény-kutató cég készít országos exit pollt. A választóhelyiségekből távozók nyilatkozatai alapján készülő becsléseket az este 9 órai urnazáráskor ismertetik a hírtelevíziók. Az első részeredményeket hétfő hajnalban teszi közzé az országos választási iroda. mediatica | MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk