Biró Zsolt az EMNP-hez: haza lehet jönni az MPP-be


Biró Zsolt szerint a 2014-es év romániai politikai történései igazolták, hogy pártja, a Magyar Polgári Párt (MPP) mindvégig helyes döntéseket hozott az év során. A pártelnök keddi marosvásárhelyi évértékelő sajtótájékoztatóján helyes döntésnek nevezte, hogy az MPP márciusban a nemzetpolitikai kérdésekről szóló együttműködési megállapodást kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ). Emlékeztetett arra, hogy korábban az RMDSZ az erdélyi magyarság egyetlen hiteles képviselőjének tekintette magát. A megállapodás ezen a helyzeten változtatott, legitimálta az MPP törekvéseit. Biró Zsolt azt is helyesnek találta, hogy a pártja segítette a magyar állampolgárságot is kapott erdélyi magyarokat abban, hogy részt vegyenek a magyarországi választásokon. Fontosnak tartotta ugyanakkor pártja segítségét az RMDSZ európai parlamenti választási programjának a kidolgozásában. A pártelnök szerint a novemberi államfőválasztáson az erdélyi magyar szavazók visszaigazolták a párt álláspontjának a helyességét. Az MPP korábban azt mondta, hogy magyar szempontból nincs tétje a választás első fordulójának, a második fordulóban pedig a jobboldal jelöltjét kell támogatni. A magyar szavazók nagyobb arányban vettek részt a második forduló voksolásában, mint az elsőben, amikor az RMDSZ jelöltje és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltje próbálta megszólítani őket. A második fordulóban pedig elsöprő többségük Klaus Johannist, a jobboldal jelöltjét támogatta. Biró Zsolt arra emlékeztetett, hogy azokban a kérdésekben is pártja álláspontja igazolódott be, amelyben nem értettek egyet az RMDSZ-szel. „Az RMDSZ is belátta, hogy nincs mit keresnie egy nacionalista politikát folytató baloldali kormányban” – vélekedett. „Amikor nincs demokrácia, nincs jogbiztonság Romániában össze kell zárnunk, együtt kell működnünk a nemzetpolitika területén” – tette hozzá. Úgy vélte, a következő hónapok fontos feladata lesz, hogy a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénytervezetnek – amelyet az RMDSZ-szel közösen dolgoztak ki – olyan változatát alakítsák ki, amelyet a legszélesebb konszenzus övez az erdélyi magyarság soraiban. Biró Zsolt pártja 2015-ös évi feladatának tekintette, hogy keresse az együttműködést a magyar politikai erőkkel, de azt is, hogy felkészüljön a 2016-os romániai választásokra. Az EMNP-vel való esetleges összefogásra vonatkozó kérdésre válaszolva kijelentette: „ha egy tőről fakadunk, és elismerik, hogy hiba volt a Néppártot bejegyezni, akkor haza lehet jönni a sorainkba”. Hozzátette: „ha az EMNP továbbra is önálló politikát kíván folytatni, az a feladatunk, hogy megtaláljuk a közös hangot, az együttműködésnek azt a formáját, amelyikben az erőinket nem forgácsolni, hanem összeadni tudjuk”. Biró Zsolt szerint a 2016-os választásokon nem ismétlődhet meg az a 2012-es gyakorlat, hogy az EMNP által állított polgármesterjelöltek az MPP jelöltjeinek a nyerési esélyeit rontották. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk