Borboly: Romániának is előnye származik a magyarországi népszavazásból


Romániának és a többi kelet-közép-európai országnak is csak előnye származik a magyarországi népszavazásból – állította a kvótareferendum eredményét értékelő hétfői közleményében Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökségi tagja szerint a magyar kormány egyértelmű megerősítést kapott arra, hogy folytassa a betelepítési kvóta ügyében követett politikáját, és kifejezte meggyőződését, hogy olyan jogalkotási lépésekre kerül sor a magyar Országgyűlésben, amelyek mintaként szolgálhatnak más országokban, így akár Romániában is.

A népakarat minden megnyilvánulásának következménye van, különösen ha egyértelmű az eredmény. Most egyértelmű eredmény született, a magyar állampolgárok elutasították a betelepítési kvóták terén követett európai uniós politikát – állapította meg a politikus, köszönetet mondva azon Hargita megyei kettős állampolgároknak, akik leadták voksukat.

Borboly szerint a migráció okozta európai problémák orvoslásához vezető út egy fontos állomása a október 2-i népszavazás. A szavazóurnához járulók nagy többsége támogatta Magyarország kormányát, így az megkapta a politikai felhatalmazást, hogy érdemben cselekedjen a Magyarországot érintő brüsszeli elképzelés, a kötelező betelepítési kvóta ügyében – hangoztatta az RMDSZ politikusa.

Az RMDSZ a kvótareferendumon való részvételre bíztatta a magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyi magyarokat.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk