Érthetetlen az MSZP, Ponta és az RMDSZ barátkozása


Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke érthetetlennek nevezte, hogy az MSZP azzal a Victor Ponta román szociáldemokrata pártelnökkel barátkozik, akinek a hatalomra kerülése óta – megítélése szerint – magyarellenes hangulat alakult ki Romániában. Tőkés László szombaton Marosvásárhelyen tartott sajtóértekezletén arra utalt, hogy a román miniszterelnök aznap részt vett az MSZP évértékelő rendezvényén. “Az az MSZP barátkozik ezzel a (román) Szociáldemokrata Párttal, amely most új nemzetpolitikát hirdet, de ugyanakkor szem elől téveszti azt, hogy tavaly a demokrata-liberális (bukaresti) kormányt, amelynek az RMDSZ is tagja volt, ez a Ponta-féle politika buktatta meg, és azóta erősödtek fel a magyarellenes megnyilatkozások Romániában” – mondta Tőkés László. Az EMNT elnöke a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetőit is bírálta, amiért olyanokkal épít kapcsolatokat, akik szemben állnak a magyarországi kormánnyal. Az EMNT elnöke Mesterházy Attilát, az MSZP elnökét, Bajnai Gordon volt miniszterelnököt, az Együtt 2014 párt elnökségi tagját és Bugár Bélát, a szlovákiai Híd-Most párt elnökét nevesítette, akikkel a közelmúltban találkozott Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. “Az RMDSZ felső vezetése szocialista-liberális irányba hajlott el… nem figyel oda a nép hangjára, amire nincs is szüksége, csak a választásokkor tart igényt reájuk. Az erdélyi magyarság idegenkedik attól a politikai vonaltól, amely nemcsak Magyarországot vitte a csőd szélére, hanem ráadásul megtagadott bennünket a 2004-es népszavazáskor” – jelentette ki az EMNT elnöke. Tőkés László szerint az RMDSZ tömegbázisa és székelyföldi tagsága abban sem ért egyet a szövetség vezetőivel, hogy elhatárolódtak a március tizedikére Marosvásárhelyre meghirdetett autonómia-tüntetéstől. Az EMNT elnöke úgy vélekedett: még mindig nem késő, hogy az RMDSZ vezetői felülvizsgálják döntésüket, és csatlakozzanak a Székelyföld autonómiájáért meghirdetett vasárnapi megmozduláshoz. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk