Johannis elkezdte a munkát. Amnesztiatörvény, mentelmi jogok, elektronikus szavazás, költségvetés – feladatok a parlamentnek és a kormánynak


„November 16-án az állampolgárok rendkívüli erős jelzést adtak a változás iránti igényre. Ez a jelzés a politikai osztálynak is szólt. Én megértettem ezt a jelzést, és erre kérem politikustársaimat is” – jelentette ki a második fordulót követő első sajtótájékoztatóján Románia választott elnöke. Klaus Johannis „fenomenálisnak” nevezte a vasárnapi részvételi arányt. „Ez volt a legkellemesebb meglepetése” – jelentette ki. Hozzátette azonban, hogy a kampány véget ért, most neki kell látni dolgozni. A szász politikus úgy látott munkához, hogy máris felszólította a parlamentet: kedden üljön össze, utasítsa el az amnesztiatörvényt, járuljon hozzá a korrupcióval vádolt politikusok mentelmi jogának megvonásához, és fogadja el az elektronikus szavazásról szóló törvényt. Ugyanakkor felkérte a kormányt, hogy mielőbb terjessze a parlament elé a költségvetés tervezetét. „Többé soha ne fordulhasson elő, hogy a külföldön élő romániaiak nem szavazhatnak” –mondta Johannis, aki a külföldi szavazásnál tapasztalt káosz felelőseinek számonkérését követelte. Felszólította a hivatalban lévő államfőt, hívja vissza azokat a nagyköveteket, főkonzulokat azokról a romániai diplomáciai képviseletekről, ahol vasárnap „megalázták a romániaiakat”. Johannis biztosította a közvéleményt, hogy államfőként az Egyesült Államokkal kötött stratégiai szövetség megszilárdítása a célja, és arra törekedik, hogy megerősödjön Romániának a NATO-ban és az EU-ban betöltött szerepe. „Bebizonyítom majd, hogy megbízható partnerek vagyunk” – jelentette ki. ► Tovább

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk