Kelemen Hunor: Az RMDSZ új jelöltet javasol a kulturális tárca élére


A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) új jelöltet fog javasolni a kulturális minisztérium élére, miután Traian Basescu államelnök elutasította Biró Rozália kinevezését – közölte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke csütörtökön. A politikus a Mediafax hírügynökségnek elmondta: Basescu döntése politikai. Kelemen Hunor nem kívánta kommentálni Basescu állásfoglalását, mivel, mint fogalmazott, az elnöknek jogában áll egyszer elutasítania a kormányfő által javasolt miniszterjelöltet. Hozzátette: a döntés indoklásával azonban nem ért egyet, és úgy vélte, hogy Biró Rozália jó miniszter lett volna. „Meggyőződősem, hogy Biró Rozália nagyon jó miniszter lett volna, és sajnálom, hogy Basescu ilyen indoklással utasította el a kinevezését” – mondta az RMDSZ elnöke. Hozzátette, hogy viszonylag rövid idő alatt megteszik az újabb jelölést. Rámutatott: addig is a kulturális minisztériumot ő vezeti, és nem történt semmilyen tragédia a kinevezés elutasításával. Kelemen Hunor július 11-én jelentette be, hogy augusztus 1-jétől ő személyesen távozik a bukaresti kormányból, amely a szövetséggel szemben lépett be a kisebbségek európai polgári kezdeményezéséről szóló európai uniós perbe. Az RMDSZ Kelemen Hunor helyére Biró Rozáliát, Nagyvárad volt alpolgármesterét javasolta, akit Basescu amiatt utasított el, hogy szerinte nem ismeri elég alaposan a román nyelvet. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk